Paks: Varga Barnabás tavasszal megduplázná góljai számát

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.12.11. 08:05
null
Hahn János és Ádám Martin után Varga Barnabás is paksiként lehet NB I-es gólkirály (Fotó: Török Attila)
A Paksot erősítő Varga Barnabás célja, hogy sorozatban harmadszor is a tolnai klub adja az NB I gólkirályát.

Parádés őszt zárt Varga Barnabás, a Paksi FC 28 esztendős csatára: tíz gólt szerzett, és a zalaegerszegi Eduvie Ikobával holtversenyben vezeti a góllövőlistát az NB I-ben.

„Sajnos nem lehetek maradéktalanul elégedett, hiszen több helyzetet is elrontottam: csakúgy, mint a csapat, hullámzón teljesítettem – mondta lapunknak önkritikusan Varga Barnabás, a paksiak futballistája. –  Persze a tíz gól jónak számít, de sohasem vagyok teljesen elégedett a játékommal. A célom egyértelmű: az élen végezni a góllövőlistán. Hogy ehhez mennyi gól szükséges, nem tudni, és azt sem, ebbe ki szólhat még bele: elég egy-egy bajnoki, amelyen valaki mesterhármast szerez, és már ott is vannak az ember nyomában. Bízom benne, hogy a góljaim számát legalább megduplázom. A legszívesebben a Honvéd elleni bajnokira emlékszem vissza, Kispesten mesterhármast értem el – akkor is fejeltem egy szép gólt, de a felcsútiak ellen még messzebbről sikerült, így nálam az kerül a képzeletbeli szépségverseny első helyére. Összejön-e az a paksi bravúr, hogy sorozatban harmadik alkalommal is a klub játékosa lesz a gólkirály? Megtisztelő lenne, ha Hahn János és Ádám Martin után én következnék. De nyilván nem az én statisztikáim a legfontosabbak, hanem a Paksé: nem futballoztunk kiegyensúlyozottan, az természetesen nem segített, hogy sérülések miatt rendre nyolc-tíz játékosra nem számíthatott a szakmai stáb. Ebből a szempontból a tavasszal könnyebb lehet a helyzet, hiszen többen visszatérhetnek a pályára.”

Kétségtelen, jó hír a klub drukkereinek, hogy Debreceni Zalán, Gyurkits Gergő, Haraszti Zsolt, Lorentz Márton, Osváth Attila, Szélpál Norbert és Windecker József már edz. Ugyanakkor négyen - Lenzsér Bence, Nagy Richárd, Tamás Olivér és Vas Gábor - egyelőre nincsenek bevethető állapotban. A Paks a hatodik helyen áll az élvonalbeli tabellán, s hogy mennyire szoros a verseny, arra bizonyíték, hogy Waltner Róbert vezetőedző együttese mindössze négy pontra van a dobogótól, illetve ötre a kieső helytől.

„Nyilván nem hátra, hanem előre akarunk nézni, de a helyzet fordulóról fordulóra változik. Fontos lesz, hogy ezt a nem mindennapi felkészülést ki hogyan végzi, hiszen bár jelenleg mi is edzünk, csak december huszadikáig, utána megint következik néhány nap szünet, majd január másodikától ismét elkezdődik a munka. Fontos lesz a jó tavaszi rajt: utazunk Kisvárdára, majd az elmaradt mérkőzésen fogadjuk a Ferencvárost, utána érkezik hozzánk a Kecskemét. Ha az élbolyban akarunk maradni, ezekből a meccsekből jó kell kijönnünk.”

Ezért sokat tehet Varga Barnabás, akinek álomszerűen alakult az élvonalbeli karrierje az elmúlt másfél évben – az előző idényben, még a Gyir­mót színeiben tizenhárom gólt szerzett, míg most tíznél tart. A 44 bajnokin elért 23 gól figyelemre méltó teljesítmény.

„Bár a Gyirmóttal sajnos kiestünk az élvonalból, szerettem ott futballozni, ez látszott a pályán, de legalább ennyire boldog voltam, hogy az NB I-ben maradhattam. Az örömöm akkor lenne teljes, ha a bajnokság végén a tabella első felében lennénk.”

Legfrissebb hírek

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tulajdonosa

Minden más foci
12 órája

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
2026.02.02. 16:33

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
2026.02.02. 09:36

Videó: Varga Barnabás első gólja az AEK-ben – az Olympiakosz ellen fejelte

Légiósok
2026.02.01. 22:02

VIDEÓ: egy kötény is kellett hozzá – íme, Varga Barnabás első gólpassza az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.25. 15:05

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Légiósok: Sallai Roland és Varga Barnabás is gólpasszt adott, Vancsa Zalán gólt szerzett

Légiósok
2026.01.24. 20:38

Nélkülük – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.01.21. 23:54
Ezek is érdekelhetik