Mezőkövesd: újabb játékost szerződtettek, ezúttal Grúziából

P. K.P. K.
2022.12.14. 10:51
null
Ilja Beriasvili (jobbra) a kövesdiek szakmai igazgatójával, Tóth Lászlóval (Fotó: Mezőkövesd Zsóry)
Ilja Beriasvili személyében korábbi grúz utánpótlás-válogatott belső védőt igazolt a Mezőkövesd NB I-es labdarúgócsapata – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

 

 

A Mezőkövesd új szerzeményét, Ilja Beriasvilit Tóth László szakmai igazgató mutatta be a klub honlapján. Arról nincs hír, hogy a korábban a grúz U21-es válogatottban is szerepelt játékos mennyi időre kötelezte el magát új csapatához.

A 24 esztendős belső védő a grúzFC Kaheti Telavicsapatában nevelkedett, majd 2015 júliusában a szintén grúz FC Alazanihoz igazolt, amelytől másfél évvel később, 2017 januárjában az ugyancsak grúz FC Telavi szerződtette. Négy és fél évvel később az orosz Rotor Volgogradhoz került, amelytől egy év után, 2022. júliusában tért vissza az FC Telavihoz. A játékos a Telavi együttesében 63 tétmeccsen lépett pályára és négy gólt lőtt, míg az orosz második ligában 25 mérkőzésen játszott és 3 gólt szerzett.

Ilia Beriashvili a kövesdiek negyedik téli szerzeménye Csontos Dominik, Steliano Filip és Márkus Attila után.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Ilja Beriasvili (grúz, FC Telavi – Grúzia), Csontos Dominik (Ferencváros, legutóbb kölcsönben Soroksár – szabadon igazolhatóként), Steliano Filip (román, szabadon igazolhatóként, legutóbb Dinamo Bucuresti – Románia), Márkus Attila (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51