Kisvárda: Dél-Koreába távozik az albán-északmacedón támadó

2022.12.07. 16:32
null
Asani Dél-Koreában folytatja (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Jasir Asani távozik a klubtól, és Dél-Koreában, a Kvangdzsu FC-ben folytatja pályafutását.

 

A Kisvárda felidézi, hogy Asani, akit élő szerződésből vásárolnak ki, másfél éves kisvárdai karrierje során 44 NB I-es mérkőzésen hat gólt szerzett, és tíz gólpasszt osztott ki.

„Jasir Asani esete a példa arra, hogy csapatunkból is ki lehet tűnni, ez nem a véletlen műve, hiszen újabban olyan játékosokat igazolunk, akikben potenciálisan benne van a továbbértékesítés lehetősége is – mondta Révész Attila sportigazgató. – Asanival együtt négy olyan játékosunk van, aki felkeltette más csapatok érdeklődését is, ám természetesen a csapat szereplése is fontos, ezért nem tehetjük meg, hogy minden ilyen futballistát eladjunk. Az ősz második felében már tudtunk a dél-koreai klub érdeklődéséről, ahogy nekünk, úgy Asaninak is sikerült megállapodnia a kérőjével. Ilyen az, amikor minden fél jól járt, a játékost persze pótolnunk kell, hamarosan meg is lesz a megoldás. Amennyiben az orvosi vizsgálaton mindent rendben találnak, a szélső januártól Dél-Koreában folytatja pályafutását. Jasir Asaninak köszönjük ezt a másfél évet, a feledhetetlen pillanatokat, további pályafutásához sok sikert kívánunk!”

„Szeretném megköszönni minden szurkolónak a támogatást, amit nekem és a csapatnak nyújtott – mondta Asani. –Tudom, nagyon hiányoznak majd, mert nekik is köszönhetem, hogy igazán otthon éreztem magam, de garantálom, hogy velem együtt immár eggyel több társuk lesz, egyben eggyel több szurkolója a csapatnak. Most új kihívások várnak rám, de nem félek semmitől, remélem, új klubommal is sikereket érek el.”

Az albán-északmacedón játékosnak még meg kell felelnie az orvosi ellenőrzésen, ezután lesz hivatalos a szerződés.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Zárt kapu, de lelkes drukkergyerekek, komikus öngól – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 18:33

Elképesztő öngóllal verte meg a Honvéd a Kisvárdát, nagyot lépett előre a tabellán

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 17:38

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Továbbra is Supka Attilával készül a Kisvárda, nincs edzőkérdés

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 10:14

A PMFC szélsője 50 méteres szóló végén vette be a Kisvárda kapuját – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 21:52

Képeken a ZTE és a Kisvárda bajnoki döntetlenje – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 23:06

Nem bírt a Kisvárdával, de elmozdult az osztályozós helyről a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 21:28

A Rebrov-éra óta nem láttunk ilyen sorozatot a Fraditól; 20 év után győzne Győrben az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 10:32