NB I: Lehet, érdekes lesz, amit mondok: jól futballoztunk, de... – Kuttor Attila

P. V.P. V.
2022.08.22. 06:59
null
Kuttor Attila szerint jól játszott a Vasas, csak nem büntették meg a Honvédot gólokkal (Fotó: Dömötör Csaba)
Hiába szerzett már a meccs elején vezetést a Vasas, végül a Honvéd szerezte meg az idénybeli első győzelmét a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A 2–1-es kispesti sikerrel zárult mérkőzés után a két vezetőedző értéket. 

„Lehet, érdekes lesz, amit mondok, de úgy gondolom, jól futballoztunk – kezdte értékelését Kuttor Attila, a Vasas vezetőedzője. – Jó mérkőzést játszottunk a Honvéddal, a gól után is voltak lehetőségeink arra, hogy növeljük az előnyünket, több helyzetünk is volt, mint az ellenfelünknek. De hiába futballozunk jól, és hiába vannak helyzeteink, ha nem büntetünk góllal. Ellenben az ellenfél a ki nem kényszerített hibáinkból betalál. Ebből a szempontból tanulságos mérkőzés volt. A végén szorított minket az idő, nem tudtunk türelmesen támadást építeni, a Honvéd is berendezkedett védekezésre, ilyenkor már nehéz a támadók sorsa akkor is, ha sokan vannak a pályán.

Arra is kitért, hogy a négy belső védőjükből egy eltiltott, egy sérült és egy betegségből visszajövő, így Hidi Patriknak kellett beállnia a védelem tengelyébe. Az ő játékával elégedett volt, nem a Vasas gólját szerző játékoson múlt, hogy végül nem jöttek le győztesen a pályáról.


Tam Courts így vélekedett a Honvéd első idei győzelméről.

„Nagyon izgalmas mérkőzést láthattunk ma este, a Vasas jó csapat, sok ellenfelüknek fognak borsot törni az orra alá. Ezen a meccsen megmutattuk, milyen fából faragtak minket, milyen karaktere van a csapatnak, hiszen null-egyről sikerült felállni. Jól kezdtük a mérkőzést, küzdöttünk, hajtottunk,Szappanos Péter hibája a gólnál szerintem a vizes talajnak volt betudható. A bekapott gól után is azt éreztem, hogy a játékosok tartották magukat a taktikához, nyugodtak voltak, kimértek, és hittek abban, hogy fel tudunk állni a hátrányból. Nagyon boldog vagyok, hogy meglett az első győzelmünk, érett már ez, jó volt együtt ünnepelni a szurkolókkal. Igaz, hogy a lefújás után úgy tűnt, néhány játékosunk elkészült az erejével, e téren valóban van még tennivalónk.

Hozzátette, a győzelem hitet és önbizalmat adhat a csapatnak a Ferencváros elleni bajnoki előtt, amelyet ő személy szerint már nagyon vár. Többek között az ilyen kihívások miatt érkezett Kispestre.

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

Vasas FC–Budapest Honvéd 1–2(Hidi 11., ill. Ennin 33., Lukics 65.)
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion,2966néző.Vezette:Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–23, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 19., péntek
Puskás Akadémia–Kecskemét 1–1
Felcsút,Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
980
Augusztus 21., vasárnap
ZTE–Kisvárda 1–3Zalaegerszeg,ZTE ArénaBogár Gergő
2062
Vasas–Honvéd 1–2
Budapest,Illovszky Rudolf StadionBognár Tamás2966
Augusztus 22., hétfő
20.00:Mezőkövesd Zsóry–DVSC(Tv:M4 Sport)Mezőkövesd,Városi StadionErdős József
APaksi FC–Ferencvárosés aMol Fehérvár–Újpest FCmérkőzéseket későbbre halasztotta az MLSZ versenybizottsága
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda42210–6+48
2. Ferencvárosi TC22 5–0+56
3. Kecskeméti TE413 3–2+16
4. Paksi FC312 7–5+25
5. Puskás Akadémia4121 4–3+15
6. Zalaegerszegi TE3111 3–4–14
7. Budapest Honvéd4112 5–9–44
8. Mol Fehérvár312 4–6–23
9. Debreceni VSC33 4–4 03
10. Vasas FC431 4–5–13
11. Újpest FC321 2–4–22
12. Mezőkövesd312 3–6–31
Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
3 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08