Mezőkövesd: erős a keretünk – Bobál Dávid

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2022.08.03. 08:39
null
Bobál Dávid először játszott bajnokit a Mezőkövesd mezében a hétvégén (Fotó: Meder István)
A főváros után Kisvárdára utazik a Mezőkövesd, amely Újpesten a sok új játékossal sem vallott szégyent.

Egymás után két idegenbeli mérkőzéssel kezdi az új NB I-es idényt a Mezőkövesd Zsóry, amely az első körben pontot szerzett Újpesten (1−1), míg a 2. fordulóban Kisvárdán lép pályára.

„Nem jelent gondot, hogy megint idegenbe megyünk, nekem egyelőre a mezőkövesdi pálya sem volna sokkal ismerősebb, hiszen a nyáron szerződtem ide, még nem játszottunk azóta a stadionunkban, amelyben pályamunkát végeztek – mondta lapunk megkeresésére Bobál Dávid, a kövesdiek védője. – Az a fontos, hogy újra futballozhatok, meccséhségem van, mivel március óta most Újpesten játszhattam először bajnokit. Szerintem nem nyújtottunk rossz teljesítményt a nyitányon, mert bár az első félidőben jobb volt az Újpest, a másodikban feljavultunk, egyenlítettünk, kis szerencsével nyerhettük volna. Ahhoz képest, hogy – engem is beleszámolva – öt új játékossal álltunk ki, jól futballoztunk, és a kispadról érkezők jól szálltak be. Erős keretünk van, bizakodó vagyok az idényünk kapcsán. Elsődleges célunk a biztos bennmaradás, mint a liga legtöbb csapatának, de úgy hiszem, ennél jóval több is van bennünk.”

Vajon kapóra jön a Mezőkövesdnek a hétvégén, hogy a kisvárdaiak két fronton is harcolnak?

„Ez utólag derül ki – válaszolta Bobál Dávid. – Az biztos, hogy nekik megterhelőbb lesz játszaniuk három nappal egy európai kupameccs után, de van olyan csapat, amelyet szinte doppingol, hogy sűrűn vannak a mérkőzései, pláne, ha még sikereket is ér el. A maximumot kell kihoznunk magunkból az ezüstérmes otthonában, bízom a csapatunkban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik