FTC: fordulat, Lamkel Zé mégsem lesz a klub játékosa – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 16:42
null
Úgy néz ki, mégsem kerül a Ferencvároshoz Lamkel Zé (Fotó: AFP)
Mint ismert, kedden arról cikkeztünk, hogy Didier Lamkel Zé a Ferencváros labdarúgócsapatát választhatja az Omonia Nicosia helyett, amelynél már orvosi vizsgálatra várták, miután előszerződést kötött a ciprusiakkal. Szerda délelőtt azonban nagy fordulat történt: a játékos Instagramon jelentette be, hogy vissza kell térnie a belga Royal Antwerphez.


A kameruni futballista kedd este már Budapestről jelentkezett be a hivatalos Instagram-oldalán, azonban pár óra alatt minden megváltozott: szerda délelőtt honfitársával, Macky Bagnackkal beszélgetett Instalive-ban, amelyben elmondta, vissza kell térnie Belgiumba a Royal Antwerphez.

Az Onze Lions Twitter-oldal beszámolója szerint a tárgyalások azért szakadtak meg az Antwerp és a Ferencváros között, mert az Omonia panaszt tett a FIFA-nál a játékos ellen – a ciprusiak azt nehezményezik, hogy a csatár állítólag már előszerződést kötött velük, ám az utolsó pillanatban mégis elutazott Budapestre, amit nem tehetett volna meg.

Lamkel Zének nem ez az első konfliktusa, 2021 januárjában érdekes módját választotta, hogy távozhasson a Royal Antwerptől. A legnagyobb rivális, az Anderlecht mezében jelent meg edzésen, így mutatta meg mindenkinek, mennyire elege van csapatából. Az akció viszont nem sült el jól, még az edzőközpontba sem engedték be. Az eset után a tavaszt még addigi belga klubjánál töltötte, majd a 2021–2022-es idényt már a DAC-ban kezdte meg, de azóta megfordult kölcsönben Oroszországban és a francia Metzben is.


 

Legfrissebb hírek

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54
Ezek is érdekelhetik