NB I: Látszik, jó csapat leszünk – Kruscsics az Újpest hazai iksze után

2022.07.30. 22:57
null
Hiába vezetett, csak egy pontot tartott otthon az Újpest (Fotó: Meder István)
Az Újpest hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel a labdarúgó NB I 1. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Mezőkövesd trénere, Supka Attila szerint a pontszerzéssel elégedettek lehetnek.

„Viszont a játék nincs rendben. Feltérképeztük az Újpestet, tudtuk, mire számíthatunk, tudtuk, hogy esetleg változtathatnak a játékrendszeren. Megvoltak a terveink, tudtuk, mit kellene csinálnunk, hol lehet megbontani a védekezést, de az első félidőben nem voltak meg a mozgások, amiket kértünk. A szünet után próbáltunk változtatni, átálltunk kétcsatáros játékra, jobban nézett ki, lehetőségeink is voltak, amikből gólokat kellett volna rúgnunk. Kétszer az Újpest is nagy helyzetbe került, a kapusunknak kellett nagyokat védenie – azért, mert a védekezésben nem valósítottuk meg a kért dolgokat. Sok az új játékosunk, szoknunk kell még egymást, de bízom benne, ez a döntetlen segít abban, hogy lépésről lépésre mehessünk előre.”

SUPKA ATTILA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Az Újpest vezetőedzője, Milos Kruscsics elmondta, miért váltott játékrendszert csapata.

„Két támadónk elment, egy sérültünk is van, úgyhogy muszáj volt, de jól is működött, sok gólhelyzetünk volt, nem ezt az eredményt érdemeltük volna. Ha Bjelos belövi a ziccerét, akkor kettő nulla, és vége, de ehelyett felbátorodott az ellenfél, és rögzített szituáció után egyenlített. Szomorú vagyok, mert két pontot vesztettünk, de örülök, mert látszik, hogy jó csapat lesz ez. Ha sikerül támadásban erősítenünk, és ki tudjuk kerekíteni a keretet, akkor sokra érdemes csapat leszünk.”

MILOS KRUSCSICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Katona Mátyás: Nagyon csalódott mindenki, mert ez egy megnyert meccs volt

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1 (Katona M. 35., ill. Jurina 65.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3023 néző. Vezette: Pintér Cs.

NB I, 2022–2023, 1. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Július 29., péntek
Budapest Honvéd–Zalaegerszeg 0–1Budapest, Bozsik ArénaBogár Gergő
4084
Július 30., szombat
Kecskeméti TE–Vasas FC 0–0Kecskemét, Kecskeméti Széktói Stadion Erdős József2527
Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionPintér Csaba3023
Július 31., vasárnap
15.45: Kisvárda–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport+)Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs
18.00: Paksi FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+)Paks,Fehérvári úti StadionBognár Tamás
20.30: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama ArénaKarakó Ferenc
Legfrissebb hírek

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
21 órája

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:52

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:26

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:19

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02
Ezek is érdekelhetik