Honvéd: a klub sportigazgatója a stratégiai tervezéstől reméli a sikereket

Vágólapra másolva!
2022.07.21. 14:49
null
Chris Docherty a stratégiai tervezéstől reméli a sikereket (Fotó: Tumbász Hédi)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának május 30-án kinevezett sportigazgatója, Chris Docherty a stratégiai tervezéstől reméli a sikereket – írja az MTI.

 

„Nyolcvan-kilencven százalékban a játékosok fizetése határozza meg a bajnoki sorrendet. Nálunk ez az összeg nincs a legnagyobb háromban, ezért az én munkám, hogy stratégiai tervezéssel túlteljesítsen a csapat” – mondta az MTI érdeklődésére a csütörtöki sajtóbeszélgetésen a skót szakember, aki ezzel indokolta egy sporttudományos vezető és egy adatelemző kinevezését, mert számára egyértelmű volt, hogy ezeken a területeken fejleszteni kell a klubot.

Docherty kiemelte, a legfontosabb változtatás mégis az akadémia és az első csapat közti kapcsolat erősítése volt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az elmúlt két, csalódást keltő idényben nem sok fiatal kapott lehetőséget, most viszont a jelenleg 26 fős keretben kilenc U21-es játékos szerepel. Ezzel magyarázta, hogy 11 távozó helyett, csak öt új játékos érkezett eddig, akiket pedig konkrét posztokra igazoltak.

„A kevesebb igazolás és a sok fiatal ellenére egyértelműen fejlődést várok, de az elmúlt két szezon után nem szeretnék ígérgetni. Az együttes körüli atmoszférán szerettünk volna változtatni egy strukturáltabb szervezet kialakításával” – beszélt az idei célokról Docherty, aki még egy gyors támadót szeretne megszerezni, ugyanakkor megfogalmazása szerint ő már most is elégedett a jelenlegi kerettel.

A kispestiek játékával kapcsolatban úgy fogalmazott, tavaly túl könnyen adták vissza a labdát az ellenfélnek, fejlődni kell a labda nélküli játékban, illetve sokkal tervezettebb támadásépítést remél, utóbbit pedig gyors szélsőkkel képzeli el, mert akkor az előző idényben 15 gólig jutott csatár, Nenad Lukics képességeit még jobban ki tudnák használni.

„Én és Tam Courts vezetőedző olyan csapattól jöttünk, amely kijutott az európai kupaporondra. Nem azért érkeztünk, hogy a Honvéd a jelenlegi helyén maradjon” – szögezte le Docherty arra utalva, hogy az előző szezonban együtt dolgozva a trénerrel a Dundee United negyedikként zárt a skót bajnokságban azok után, hogy egy évvel korábban kilencedik lett.

A piros-feketék az elmúlt két idényben a bennmaradásért harcolták az OTP Bank Ligában, a 2022–23-as idényt jövő pénteken hazai pályán a Zalaegerszeg ellen kezdik.

Legfrissebb hírek

Reagált a kritikákra a DVTK elnöke: „A játékosainknak támogatásra van szükségük”

Labdarúgó NB I
9 órája

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
13 órája

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
14 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 09:17

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 16:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04
Ezek is érdekelhetik