Női NB I: elfogadta az MLSZ az óvást, feljutott a Kelen

M. D.M. D.
2022.06.21. 17:13
null
A zöld mezes Kelen SC a zöld gyep helyett a zöldasztalnál harcolta ki a feljutást (Fotó: mlsz.hu)
Helyt adott a Kelen SC óvásának a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) illetékes bizottsága, a Soroksár egyik játékosa valóban jogosulatlanul lépett pályára a két női csapat NB I-es osztályozóján, így a XXIII. kerületi együttes helyett a kelenvölgyiek szerepelhetnek az első osztályban a következő idényben.

 

Az élvonal nyolcadik (utolsó) helyezettje, a Soroksár és az NB II Nyugati csoportjában harmadik helyen végző Kelen SC osztályozóján a XXIII. kerületi együttes hazai pályán és idegenben is 2–0-ra nyert, így – a pályán elért eredmények alapján – 4–0-s összesítéssel bent maradt az első osztályban.

Igen ám, de a kelenvölgyi együttes óvást nyújtott be az MLSZ-nél az egyik soroksári játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt, amit a sportági szövetség elfogadott, eltörölte a pályán született eredményeket, és az osztályozó mindkét mérkőzését 3–0-s gólkülönbséggel a Kelen SC javára írta jóvá. A Soroksár nem fellebbezett az ítélet ellen, így az élvonalból tavaly kieső zöld mezes gárda a 2022–2023-as évadban újra az NB I-ben szerepelhet.

Az MLSZ adatbankjában is jóváírták már az osztályozós meccseket a Kelennek
Az MLSZ adatbankjában is jóváírták már az osztályozós meccseket a Kelennek
ÚJABB VÁLTOZÁS MÁR ALIGHA LESZ

A tizenkét csapatos női NB I mezőnye a 2022–2023-as idényben: Astra HFC, Diósgyőri VTK, ETO FC Győr, Mol Fehérvár FC, Ferencváros, MTK, Haladás-Viktória, Puskás Akadémia, Szekszárd, Szent Mihály, Újpest, Kelen SC

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
8 órája

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42