Női NB I: bent maradt az Astra és a Soroksár is

Vágólapra másolva!
2022.06.04. 20:46
null
Gelb Mónikáék a következő idényben is az első osztályban szerepelhetnek (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe – archív)
Megőrizte élvonalbeli tagságát a Soroksár és az Astra HFC is, mindkét csapat két győzelemmel abszolválta másodosztályú együttes elleni párharcát a női labdarúgó NB I osztályozóján.

Az első osztályban hetedik helyen végző Astra a hatgólos hazai sikere után Szakonyi Emese duplájára alapozva idegenben 4–0-ra nyert az NB II Keleti csoportjában harmadikként záró DVSC-DEAC ellen, így két győzelemmel őrizte meg élvonalbeli tagságát.

Nem sok kétség férhetett a Soroksár bennmaradásához sem, a 23. kerületiek másodszor is 2–0-ra győzték le a másodosztály Nyugati csoportjának bronzérmesét, a Kelen SC-t.

A Szent Mihály, az Újpest, a Mol Fehérvár és a Szekszárdi UFC feljutott az NB I-be, amelyben a következő idénytől már 12 csapat szerepel.

NŐI NB I
OSZTÁLYOZÓ, VISSZAVÁGÓK
Kelen SC–Soroksár 0–2
(Miszlai 5., Váradi 89.)
A párharc győztese: a Soroksár, két győzelemmel, 4–0-s összesítéssel
DVSC-DEAC–Astra HFC 0–4 (Erdész 8., Szakonyi 17., 61., Árvay 90+2.)
A párharc győztese: az Astra, két győzelemmel, 10–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
14 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2025.07.07. 23:05

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.06. 23:03

FTC- és Újpest-nevelést is igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 17:15

Együttműködés a Borussia Dortmunddal: Kelen-BVB néven folytatja a fővárosi klub

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:43

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
2025.06.21. 20:55
Ezek is érdekelhetik