FTC: Csercseszov megerősítette, nem szerződtetik a válogatott támadót

MTI, N. T.MTI, N. T.
2022.06.24. 12:43
null
Csercseszov szerint teljes az FTC támadósora (Fotó: Árvai Károly)
A bajnoki címvédő Ferencváros orosz vezetőedzője megerősítette, hogy nem szerződtetik a sokszoros orosz válogatott labdarúgót, Artyom Dzjubát.

Sztanyiszlav Csercseszov a moszkvai Szport-Ekszpressznek nyilatkozva úgy fogalmazott: „egyértelmű, hogy egy ilyen szintű és ilyen tapasztalattal rendelkező játékos iránt megvan a piaci érdeklődés”, és bár a tervek közt szerepel a keret további erősítése, az FTC nem kívánja szerződtetni a szentpétervári Zenit korábbi játékosát.

A tréner, aki volt az orosz válogatott szövetségi kapitánya is, leszögezte, hogy magyar együttesének támadószekciója teljes.

A 33 esztendős Dzjuba májusban jelentette be, hogy távozik a szentpétervári klubtól, amelyben 2015 óta futballozott. Ez idő alatt 249 mérkőzésen szerepelt, 108 gólt szerzett és 70 gólpasszt adott, s eredményességét tekintve a második helyet foglalja el a Zenit történetében. A Zenittel – a kupa- és Szuperkupa-sikerek mellett – négyszer nyert bajnokságot, kétszer volt gólkirály a Premjer-Ligában. Dzjuba az orosz élvonalban összesen szerzett 148 találatával vezeti a pontvadászat örökranglistáját.

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
4 órája

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
5 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
14 órája

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30

NB I: Csank János szerint az ETO játssza a legjobb futballt

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 12:55

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most a bajnokságban nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 09:18

Dupla Tízes: erre az FTC–ETO rivalizálásra volt szüksége a magyar futballnak!

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 19:00
Ezek is érdekelhetik