Fehérvár: térdsérülés miatt hónapokra kidőlt a fiatal középpályás

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.04. 13:20
null
Szendrei Norbert (Fotó: Török Attila)
Megsérült Szendrei Norbert, a Mol Fehérvár FC 22 esztendős labdarúgója – számolt be róla az NB I-es klub a hivatalos honlapján.

A székesfehérváriak tájékoztatása szerint a korosztályos válogatott középpályás az egyik edzésen szenvedett térdsérülést. Szendreit már megműtötték, s várhatóan hat hónap múlva térhet vissza.

A Fehérvár tavaly nyáron a Budapest Honvédtól szerződtette a futballistát, aki a mostani idényben 17 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett.

Szendrei legutóbb március 19-én, a Gyirmót FC Győr ellen 2–0-ra megnyert találkozón játszott az első osztályban, azóta nem került be a keretbe. Április 24-én az NB III-as Mol Fehérvár FC II-ben szerepelt a Kaposvári Rákóczi elleni 3–0-s diadal során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik