NB I: Kisvárdán értetlenül állnak a VAR döntései előtt – videó

R. P.R. P.
2021.11.21. 16:38
null
Nem bírt egymással a Gyirmót és a Kisvárda (Fotó: Földi Imre)
Ahogy arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 13. fordulójában a Kisvárda idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Gyirmóttal. A mérkőzés egyik érdekes jelenete volt, amikor a 33. percben a gyirmóti Nagy Partik szabálytalankodott a kisvárdai Ötvös Bencével szemben. A VAR megvizsgálta az esetet piros lap lehetőségével, de nem lett belőle kiállítás. A Kisvárda honlapján megjelent egy cikk, amelyben a videoelemző-rendszerről fogalmaznak meg kritikát.

Részlet a Kisvárda honlapjának írásából:

„Ismét történt egy olyan eset, amely után továbbra sem tudjuk értelmezni, hogy mi alapján hozzák meg a játékvezetők munkáját – elvileg – segítő videoelemző-rendszer (VAR) döntéseit. A szombati Gyirmót elleni mérkőzés 33. percében Nagy Patrik – amikor már nem volt játékban a labda, hiszen a játékvezető lefújta a néhány másodperccel korábbi szabálytalanságot – szándékosan térden rúgta játékosunkat, Ötvös Bencét. Az esetet megvizsgálta a VAR, ám semmilyen szankciót nem alkalmazott. Érdekes, hogy a két csapat legutóbbi, augusztus 6-i mérkőzésen Ötvös Bencét éppen a Nagy Patrik elleni szabálytalansága után állították ki a VAR segítségével – álláspontunk szerint is jogosan, de ez a mostani sokkal durvább, szándékos szabálytalanság volt (ráadásul a törlesztés szándéka is felmerült, hiszen mint utaltunk rá, Ötvöst a Nagy Patrikkal szembeni belépője miatt állították ki Kisvárdán).”

Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
18 órája

Zárt kapu, de lelkes drukkergyerekek, komikus öngól – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 18:33

Elképesztő öngóllal verte meg a Honvéd a Kisvárdát, nagyot lépett előre a tabellán

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 17:38

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Továbbra is Supka Attilával készül a Kisvárda, nincs edzőkérdés

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 10:14

A PMFC szélsője 50 méteres szóló végén vette be a Kisvárda kapuját – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 21:52

A kupában sem megy: a másodosztályú Gyirmót otthonában esett ki a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 21:00