NB I: „Nehéz volt Görögországból hazatérni, pedig nagyon szerettem volna jönni”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 09:02
A Paksi FC hazai pályán kikapott a Ferencvárostól a labdarúgó NB I 8. fordulójában, és a tabella élére ugrott. A találkozó után a hazaiak több nagy védést bemutató kapusával, Nagy Gergellyel beszélgetett az NSO Tv stábja. Nemcsak a mérkőzés, hanem a görögországi légióskodása is szóba került.

A Paks kapusa, Nagy Gergely szerint hiába játszottak jól a Ferencváros ellen, csak az számít, hogy vereséget szenvedtek.

„Elemezni nem szeretnék semmit, az Bognár György dolga, ő majd szakmailag is értékel. A hozzáállásunk szerintem rendkívül jó volt, emberhátrányban és gólhátrányban sem adtuk fel az elveinket, és szusszal is bírtuk. Jöttek be friss emberek, és még az utolsó percekben is gólszerzésre törekedtünk, meg is voltak a helyzeteink. Egy-két döntés szerencsétlenül alakult a részünkről, gondolok itt a tizenegyesre és a kiállításra.”

Videónkban beszél arról, miért volt nagyon nehéz a kétéves görögországi légióskodása, miért akart mindenképp hazatérni, ami egyébként egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak.

És ha már a kapus Bognár Györgyöt említette: a Paks vezetőedzője valóban elvégezte az elemzést, és meglehetősen dühösen fakadt ki a mérkőzés után sajtótájékoztatón, alább a videó róla:

A mérkőzés összefoglalóját ide kattintva lehet elolvasni.

LABDARÚGÓ NB I

8. FORDULÓ
Paksi FC–Ferencváros 1–3
Paks,Paksi FC Stadion,4011néző.Vezette:Bognár T.
Gólszerző: Kinyik (63.), ill. R. Mmaee (45+6., 65. – az elsőt 11-esből), Laidouni (74.)
Kiállítva: Szélpál (Paksi FC, 73.)

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 17– 7 +10 18
2. Kisvárda 8 6 2 13– 8 +5 18
3. Paksi FC 8 4 1 3 23–18 +5 13
4. Budapest Honvéd 8 4 1 3 14–12 +2 13
5. Puskás Akadémia 7 4 1 2 9– 9 0 13
6. Mol Fehérvár 8 2 5 1 9– 8 +1 11
7. MTK Budapest 8 3 1 4 9–11 –2 10
8. Debreceni VSC 8 2 3 3 19–15 +4 9
9. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 13–18 –5 8
10. Mezőkövesd 8 2 2 4 9–15 –6 8
11. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 8–15 –7 6
12. Újpest FC 8 3 5 10–17 –7 3
NB I, 2021–2022, 8. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 1., péntek
Budapest Honvéd–Kisvárda 2–1 Budapest, Bozsik ArénaBogár Gergő
2399
Október 2., szombat
Újpest FC–Gyirmót FC Győr 1–3
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
1456
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 2–0 Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
822
DVSC–Mol Fehérvár FC1–1Debrecen, Nagyerdei StadionVad II István4054
Október 3., vasárnap
ZTE FC–MTK Budapest 2–0 Zalaegerszeg, ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor1057
Paksi FC–FTC 1–3 Paks, Paksi FC StadionBognár Tamás4011
Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
11 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
11 órája

Konferencialiga: ekkor játszik jövő csütörtökön az ETO és a Paks

Európa-konferencialiga
11 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
12 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
13 órája

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
13 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 23:14

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59
Ezek is érdekelhetik