Labdarúgás: Mészáros Ferenc csak az ebédjéért megy ki a lakásából

V. Á.V. Á.
2021.08.24. 14:17
null
Mészáros Ferenc két világbajnokságon is védett (Fotó: Imago)
Évek óta kerüli a nyilvánosságot a 71 esztendős Mészáros Ferenc. A Vasas és a magyar válogatott korábbi klasszisa zárkózottan él. Fia, Mészáros Gábor beszélt édesapjáról a Blikknek.


Mészáros Gábor
elmondta, hetente többször hazamegy a szüleihez, ahol sokat beszélget az édesapjával.

„Én is győzködtem, hogy nyisson az emberek felé, ne zárkózzon el a világ elől. Mindhiába. Azt mondja, nem kíváncsi senkire. Egyébként is irtózik a tömegtől, jó neki így, a már-már remetei magányban. Egyetlen programja van, nap mint nap kisétál egy közeli kifőzdébe ebédért, s olyankor időnként megáll beszélgetni vagy csak nézelődni a soroksári Hősök terén” – mondta el a lapnak Mészáros Gábor.

A két világbajnokságon is védő (1978, 1982) Mészáros Ferencet annak idején Carlos Queiroz hívta kapusedzőnek a Manchester Unitedhez. Mint ismert, játékosként három portugál csapatban is megfordult a korábbi kiváló kapuvédő, majd edzőként dolgozott az országban.

„Apu erről nem akart beszélni senkinek, pedig büszke lehetne rá. Felhívta Carlos Queiroz, aki annak idején szintén játszott a Sportingban, és barátként tiszteli apámat. Azt mondta, kapusedzőre van szüksége a Manchester Unitednak, megbeszélték Alex Fergussonnal, hogy szívesen látnák a stábban. Apám boldog volt és lelkes, csakhogy nem sokkal később majdnem végzetes autóbalesetet szenvedett” – folytatta Mészáros Gábor.

A 2000-ben történt balesetét követően hosszú időnek kellett eltelnie, mire lábra tudott állni, de szerencsére – ha nem is százszázalékosan – felépült, és fizikailag jól van.

A cikkből kiderül még, hogy Mészáros Ferenc a mai napig követi a jelenleg az NB II-ben szereplő Vasas mérkőzéseit.

Idén februárban a kétszeres BL-győztes portugál sztáredző, José Mourinho méltatta Mészáros Ferencet, miután akkori csapatával, a Tottenhammel a budapesti Puskás Arénában lépett pályára az Európa-ligában. A jelenleg az olasz Romát irányító szakember „hihetetlenül jó kapusnak” nevezte Mészárost.

Névjegy: Mészáros Ferenc
Született: 1950. április 11., Budapest
Posztja: kapus
Válogatottság/gól: 29/0 (1973–1988)
Klubjai játékosként: VM Egyetértés (1962–1968), Vasas SC (1968–1981), Sporting CP (Portugália, 1981–1983), Farense (Portugália, 1983–1984), Rába ETO (1984–1986), Vitória Setúbal (Portugália, 1986–1989)
Klubjai edzőként: Vasas (1989–1990, előbb kapus-, majd vezetőedző), Lourinhanense (Portugália, 1992–1994), Sporting CP (Portugália, kapusedző, 1995–1996)
Kiemelkedő eredményei játékosként: Közép-európai Kupa-győztes (1970), magyar bajnok (1977), portugál bajnok (1982), 2x Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1973, 1981), Portugál Kupa-győztes (1982)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21