NB I: a Mezőkövesd 22 éves középpályást igazolt – hivatalos

R. B.R. B.
2021.07.20. 10:21
null
Derekas Zoltán (jobbra) Mezőkövesden folytatja a pályafutását (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-re készülő Mezőkövesd a hivatalos honlapján bejelentette Derekas Zoltán szerződtetését.

Az 1998-ban született védekező középpályás a BVSC-Zuglóban, a REAC-ban és az FTC-ben nevelkedett. A Fradi 2017-ben profi szerződést kötött Derekassal, aki a zöld-fehérek felnőttcsapatában nem játszott tétmérkőzést.

Derekas a legutóbbi négy idényben a másodosztályú Soroksárban szerepelt. A 2020–2021-es kiírásban 32 NB II-es bajnoki meccsen összesen hat gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Antal Botond (Diósgyőri VTK), Cseke Benjámin (MTK Budapest), Derekas Zoltán (FTC, soroksári kölcsön után), Sztefan Drazsics (szerb, Diósgyőri VTK), Kocsis Gergő (Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország), Madarász Márk (Puskás Akadémia, legutóbb Csákvár, kölcsönben), Szépe János (szlovákiai, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Vági András (Paks)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bencze Márk (Csákvár), Jagodics Márk (Budafoki MTE, kölcsön után végleg), Eperjesi Gábor (Diósgyőri VTK), Guzmics Richárd(szabadon igazolható), Andrij Neszterov (ukrán, Polisszja Zsitomir – Ukrajna), Szappanos Péter (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szeles Tamás (Diósgyőri VTK), Nodar Kavtaradze (grúz, Dinamo Tbiliszi), Karlo Kamenár (horvát, HSK Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Manuel Martic (osztrák), Barczi Dávid (III. Kerületi TVE), Tóth Máté (Haladás) , Konsztantinosz Dimitrou (görög, Panszerraikosz – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Kotula Máté (szolnoki kölcsön után Budafoki MTE), Torvund Alexander (szentlőrinci kölcsön után Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

Továbbra is nélkülöznie kell a korábbi NB II-es gólkirályt a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 21:12

Kiütéses Vasas-siker, idegenben győzött a Csaba és a Csákvár, kettővel nyert a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 20:00

A Mezőkövesd 90. percben értékesített tizenegyessel vitte el a pontokat Szegedről

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:50

A ráadásban csúsztak ki a pontok a sereghajtó Szentlőrinc kezéből

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 13:43
Ezek is érdekelhetik