Honvéd: rutinos szerb középpályást igazoltak

K. Zs.K. Zs.
2021.07.09. 22:00
null
Dusan Pantelics (Fotó: honvedfc.hu)
A Honvéd egy évre szóló, hosszabbítási opcióval ellátott szerződést kötött a 28 esztendős Dusan Panteliccsel – tudtuk meg az NB I-es kispesti labdarúgócsapat hivatalos honlapjának pénteki híréből.

A korábbi szerb korosztályos válogatott játékos a Budapest Honvéd harmadik nyári igazolása Szappanos Péter és Nono után.

„Dusan Pantelics a középpálya több posztján is bevethető, így a védekező középpályás pozíciójában is. Agilis, minden labdáért megküzdő játékos, aki az előző csapatában meghatározó szerepet töltött be, ugyanezt várjuk tőle a Honvédban is” – idézi a honvedfc.hu Kun Gábort, a Budapest Honvéd ügyvezetőjét.

Pantelics Kragujevácon született, a szerb első osztályban összesen 126 találkozón szerepelt – a legutóbbi két idényben a Radnicski Nist erősítette –, légiósként rövid ideig a görög első ligás PASZ Janninát szolgálta.

„A Honvéd az egyik legismertebb magyar klub, komoly hagyományokkal bíró egyesületről van szó, boldog vagyok, hogy itt lehetek, úgy érzem, jó döntés lesz. Ami a jövőt illeti, a legfontosabb a csapat jó szereplése, szeretnénk minél előbb végezni a tabellán, és csak ezt követően beszélhetünk az egyéni ambíciókról. Természetesen akkor lennék a legboldogabb, hogy úgy lenne sikeres a Honvéd, hogy ebben nekem is nagy szerepem van. A barátnőm Budapesten él, az egyik légitársaságnál dolgozik, ezért is örülök, hogy itt folytatom a karrieremet” – mondta Pantelics a klubhonlapnak.

A Honvédhoz kapcsolódó hír még, hogy a kispestiek kölcsönadták a 19 éves középpályást, Eördögh Andrást az NB II-es Siófoknak.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nono (José Antonio Delgado Villar, spanyol, Slovan – Szlovákia), Dusan Pantelics (szerb, Radnicski Nis – Szerbia), Szappanos Péter (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Cipf Dominik (BFC Siófok)?, Artur Craciun (moldovai-román, FC Viitorul – Románia)?, Májer Milán (ETO FC Győr), Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Josip Knezevic (horvát, PAFC – szabadon igazolható), Talys Oliveira (brazil, NK Osijek – Horvátország)
Távozók: Naser Aliji (albán-svájci), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth András (Budafoki MTE), Djordje Kamber (az NB III-as Bp. Honvéd-MFA II játékos-edzője lett), Kesztyűs Barna (Paksi FC), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Sándor (ukrajnai), Temesvári Attila (ETO-kölcsön után Szeged GA), Eke Uzoma(nigériai)
Kölcsönbe távozók:
Eördögh András (Siófok), László Dávid (Budafoki MTE), Soltész Dominik (ajkai kölcsön után Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
22 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00