Honvéd: Nagy Gergővel újra szerződést hosszabbítottak

M. D.M. D.
2021.06.04. 19:55
null
Nagy Gergő (fehérben) még egy évig biztosan marad a Honvéd játékosa (Fotó: Meder István)
Opciós jogát érvényesítve a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetősége újra meghosszabbította Nagy Gergő szerződését – jelentette be a fővárosi klub a hivatalos honlapján.

A 28 éves középpályás tavaly nyáron egy évvel hosszabbított Kispesten, de a megállapodás tartalmazott egy újabb egy idényre szóló opciót, amelyet a klub életbe léptetett, így a Honvédban eddig 202 NB I-es mérkőzésen pályára lépő futballista újabb egy évet biztosan a piros-feketéknél tölt el.

Nagy Gergő a legutóbbi idényben 11 bajnoki meccsen szerepelt a Honvéd első csapatában – hétszer kezdőként, négy alkalommal csereként –, gólt nem szerzett.

„Nagyon megkönnyebbültem az aláírást követően, mert kérdéses volt a jövőm, ezért is örülök, hogy sikerült pontot tennünk az ügy végére – idézi Nagy Gergőt a klub hivatalos honlapja. – Nyilván azért írtunk alá hosszabb távú, többéves együttműködésre is lehetőséget kínáló szerződést, mert hosszú távon gondolkozunk, amiben időnként lehetnek akadályok, az elsőt pedig át is léptük ezzel az aláírással.”

Nagy elárulta, az őt a bajnokság utolsó harmadában az oldalvonalon kívülre kényszerítő vádlisérülése rendbe jött, viszont így lerövidült számára a nyári szünet, mert a négyhetes leállás első három hetét végigdolgozta, hogy behozza a lemaradását.

„Azt akarom, hogy legalább olyan, vagy még jobb szinten legyek a felkészülés kezdetén, mint a többiek. Az előző szezonban is sok kihagyásom volt, most azért is dolgoztam, hogy egészségesen, jó erőben induljon az új idény. Azt szokták mondani, amilyen a munka, olyan a fellépés, a pályán mutatott teljesítmény, ezért most még többet dolgoztam a szünetben, hogy a következő bajnokságban még jobb legyen a teljesítmény!” – mondta Nagy Gergő.

Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Hosszabbított egyik legfontosabb játékosával a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.03.07. 16:40
Ezek is érdekelhetik