Budapest Honvéd: Ivan Lovric szerződést hosszabbított

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 08:32
null
Lovric tovább erősíti a Honvédot (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján bejelentette, hogy meghosszabbította Ivan Lovric szerződését.

 

A 35 éves Lovric egy kecskeméti szezont leszámítva 2011 óta tagja a csapatnak, és az előző idényben is fontos láncszeme volt a Budapest Honvédnak. Emiatt is hosszabbította meg a klub a szerződését.

„A szerződéshosszabbítás nemcsak az elmúlt szezon, hanem a mögöttünk hagyott tíz év elismerése is – mondta Ivan Lovric honvedfc.hu-nak. – A klubnál is láthatják, hogy mindig mindent beleadtam, és ennek az eredménye, hogy számítanak rám. Nagyon boldog vagyok, hogy továbbra is a Honvéd játékosa lehetek, remélem, sokkal sikeresebb idény áll előttünk, én pedig azon leszek, hogy segítsem a csapatot, bármikor számíthat rám a Honvéd. Nem vagyok már olyan fiatal, de érzek még erőt magamban. Természetesen tudom, hogy meg kell küzdenem ismét a csapatba kerülésért, ez teljesen normális, remélem, megkapom a lehetőséget, és azon leszek, hogy megháláljam a bizalmat. Jól érzem magam, bízom benne, ez a pályán is látszik majd, meg akarom mutatni, hogy milyen harcos vagyok, hogy a végsőkig küzdök a klubért.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nono (spanyol, Slovan – Szlovákia), Szappanos Péter (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Cipf Dominik (BFC Siófok)?, Artur Craciun (moldovai–román, FC Viitorul – Románia)?, Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Kisvárda), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Távozók: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth András (Budafoki MTE), Djordje Kamber (az NB III-as Honvéd II játékos-edzője lett), Kesztyűs Barna (Paksi FC), Lukács Dániel (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe távozók:
László Dávid (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Naser Aliji (albán–svájci), Balogh Norbert (Törökország), Thierry Gale (barbadosi), Nagy Sándor (ukrajnai), Boubacar Traoré (mali), Tomás Tujvel (szlovákiai, lejár a szerződése),Eke Uzoma(nigériai, lejár a szerződése, PMFC)

Legfrissebb hírek

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14

A ZTE eladja a Honvéd játékosát – hamarosan bejelentések lesznek Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 09:33
Ezek is érdekelhetik