Paks: Hahn álma az, hogy magára ölthesse a címeres mezt

DIGI Sport/Sport 24/K. B.DIGI Sport/Sport 24/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 11:11
null
Hahn János 18 gólnál jár az NB I-ben (Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság)
A Paksi FC labdarúgócsapata remekül teljesít az NB I mostani idényében, hiszen öt fordulóval a bajnokság vége előtt a tabella negyedik helyen áll. A góllövőlistát jelenleg 18 találattal vezeti a klub saját nevelésű játékosa, Hahn János, aki a DIGI Sport híradójának többek között arról is beszélt, nagy álma teljesülne azzal, ha meghívót kapna a válogatottba.

 

„Első a csapat! kezdte Hahn János a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek. – Azt gondolom, hogy olyan helyet érünk el, amelyre büszkék lehetünk az évad végén. Természetesen nézem, hogyan állok a góllövőlistán; szerencsére offenzív csapatban játszom, ott vagyok a kapu előterében, sok helyzetem van, és arra kell törekednem, hogy azokból minél többet értékesítsek.”

A szezonkezdet nem a Paks diadalmenetéről szólt; az együttes az első négy fordulóban csupán egy pontot szerzett, azután edzőváltás történt: Bognár György állt a gárda élére, aminek hatására a paksiak játéka sokat változott.

„Bognár György bizalmával együtt jobb játék és több gól jött, valamint az a fajta filozófia, amely az én szívemhez is közel áll; ez a titok″ – mesélte Hahn.

A csatár ebben az évadban megszerezte első mesterhármasát az NB I-ben, de a Puskás Akadémia ellen például négy találatig jutott. Az álma az, hogy magára ölthesse a címeres mezt.

„Ebben a szezonban jól megy a játék, ám úgy vélem, a válogatottságért hosszú távon kell hoznom ugyanezt a szintet, hiszen a nemzeti csapatban olyan labdarúgók szerepelnek, akik a nemzetközi porondon is letették már a névjegyüket. Nyilván álmodozom a meghívóról, reménykedem abban, hogy egyszer sikerül, azonban azt gondolom, mindennek megvan a maga ideje.”

A 26 éves sportoló szerződése 2024 nyaráig szól nevelőegyesületében, Pakson. Elmondta, idehaza nem igazolna másik klubba, de külföldre azért igen.

Az interjúról készült felvételt ITT tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

Hahn János: Csak azt kívánom, hogy a térdem bírja a terhelést

Labdarúgó NB I
7 órája

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21
Ezek is érdekelhetik