NB I: A játékosaim nem jelesre, tízesre vizsgáztak – Szabics

2021.04.04. 18:45
A labdarúgó NB I 27. fordulójának vasárnapi játéknapján a Kisvárda hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Fiola Attila kiállítása miatt 55 percet emberhátrányban töltő Mol Fehérvár FC-vel, amelynek kispadján ezen a mérkőzésen debütált Szabics Imre. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Mol Fehérvár trénere, Szabics Imre szerint egyenlő létszám mellett csapata uralta a mérkőzést.

„Nyilván a találkozó képét teljesen átírta a kiállítás. Utána viszont a játékosok nem jelesre, hanem tízesre vizsgáztak mentalitásból, hiszen a második félidőben nemcsak emberhátrányban játszottunk, hanem a nagy szél miatt olyan is volt, mintha a Kisvárda lejtőn lefelé futballozott volna. Tényleg le a kalappal a játékosok teljesítménye előtt.”

Videónkban Fiola kiállításáról is beszél a debütáló tréner.

A Kisvárda vezetőedzője, Supka Attila is elégedett volt.

„Ezen a mérkőzésen azokat a dolgokat, amiket előre megbeszéltünk a játékosokkal, maximálisan végrehajtottuk. A védekezésünk rendben volt, nagyon nem volt helyzete a Fehérvárnak. Akadtak kontralehetőségeink, amelyekből gólt lehetett volna szerezni az első és a második félidőben is. Gondolok itt elsősorban Sassának az oldalhálójára, amit, ha a hosszúba próbál rúgni, gól születhetett volna, és teljesen más a mérkőzés végkimenetele. Viszont, ha a találkozó előtt valaki azt mondja, tudunk egy pontot szerezni a Fehérvár ellen, azt válaszoljunk, hogy rendben van. A kiállítás után és a szünetben is azt beszéltük a játékosokkal, hogy maradjunk védekezésben ugyanolyan masszívak, aztán próbáljunk meg agresszívabban az előrejátékba átmenni. Megvoltak a lehetőségeink arra, hogy esetleg nyerjünk, de a mi helyzetünkben ezzel az egy ponttal is elégedettek lehetünk.”

A tréner videónkban arról is beszél: a csereként beálló Camajt azért cserélte le, mert nem látta tőle azt a mentalitást, amit várt volna.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

Kisvárda–Mol Fehérvár FC0–0
Kisvárda,Várkerti Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Pintér Cs.
Kiállítva:Fiola (35.)

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek

NB I: MTK Budapest–Paksi FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
7 órája

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

Popovics Ilja: Bravúr lenne, ha most sem kapnánk gólt

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 09:16

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53
Ezek is érdekelhetik