Női MK: a Ferencváros kiütötte az MTK-t az elődöntőben

M. D.M. D.
2021.03.31. 19:45
null
Sipos Lilla (rózsaszínben) duplázott a Diósgyőr elleni elődöntőben (Fotó: dvtk.eu)
A Ferencváros 4–0-ra megverte az MTK-t a női labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében, ezzel bejutott a fináléba, amelyben a DVTK-t legyőző Astra HFC lesz az ellenfele.

 

Az FTC és az MTK legutóbb 15 nappal ezelőtt, a bajnokságban csapott össze egymással, s akkor a kék-fehérek úgy nyertek 2–1-re, hogy jóformán a teljes mérkőzésen emberhátrányban játszottak. Ezúttal a zöld-fehérek nem kegyelmeztek, Vágó Fanny duplájára alapozva 4–0-ra kiütötték az NB I éllovasát, így 2014 óta zsinórban hatodszor jutottak be a kupadöntőbe, s az elmúlt öt kiírásban mindig meg is nyerték a finálét. (Tavaly a koronavírus-járvány miatt az elődöntők előtt félbeszakadtak a küzdelmek.)

A másik ágról a DVTK-t 3–1-re legyőző Astra jutott be a döntőbe, nyolc év után először.

„Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a mai napon a két kapus közötti különbség döntött. A vendégek kétszer találták el a kapunkat, kaptunk belőle két gólt, míg az ellenfél kapusa parádézott” – értékelt a meccs után a diósgyőriek hivatalos honlapján Fórizs Sándor vezetőedző, akinek kapusa, Schildkraut Fruzsina válogatott kerettag. A 23. életévét tegnap (kedden) betöltő futballista ugyanakkor nincs jó formában, az előző bajnoki fordulóban az MTK ellen is nagyot hibázott, s csapata a ő könnyelműségéből kapott góllal szenvedett 1–0-s vereséget.

A Magyar Kupa döntőjének időpontját és helyszínét az MLSZ később jelöli ki.

NŐI MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
Ferencváros–MTK 4–0
(Vágó F. 6., 66. Szemán-Tóth 21. – öngól, Marques 36.)
DVTK–Astra HFC 1–3 (Nagy M. 35., ill. Sipos L. 21., 62., Szakonyi 83. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16