Mezőkövesd: horvát utánpótlás-válogatott játékost szerződtettek

CS. M.CS. M.
2021.02.14. 16:11
null
Karlo Kamenar a Mezőkövesd új igazolása (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a horvát utánpótlás-válogatott, 26 éves Karlo Kamenart.

Karlo Kamenar hazájában a Dinamo Zagreb együttesében nevelkedett, majd a szintén zágrábi NK Lokomotivában folytatta páyafutását. Ezt követően is horvát klubokban játszott, megfordult az NK Stupnik és az NK Rudes gárdájában, míg 2018 nyarán az NK Osijek (Eszék) együtteséhez igazolt. Az elmúlt félévet a litván Zalgiris csapatában töltötte, majd újra csatlakozott az eszéki alakulathoz – áll a Mezőkövesd közleményében.

A 26 éves középpályás több mint tíz évvel ezelőtt két mérkőzésen lépett pályára a horvát U17-es válogatottban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Branimir Alekszics (szerb, decemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb Szeged-Csanád GA), Barczi Dávid (novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb ZTE FC), Martin Chrien (szlovák, Benfica B – Portugália, szabadon igazolhatóként), Konsztantinosz Dimitriu (görög, FC Basel – Svájc),Nodar Kavtaradze (orosz-grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, szabadon igazolhatóként), Manuel Martic (osztrák, novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb Inter Zapresic – Horvátország), Jakub Vojtus (szlovák, CFR Cluj – Kolozsvár, Románia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Ugrai Roland (szabadon igazolható, Bp. Honvéd)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Jagodics Márk (Budafoki MTE), Varjas Zoltán (kaposvári kölcsön után BFC Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Andrij Borjacsuk (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Ruh Lviv – Ukrajna, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Berecz Zsombor (Vasas)

 

Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23