Mezőkövesd: A magyar futballisták elrugaszkodtak a valóságtól – Pintér

K. T.K. T.
2021.01.05. 08:05
null
Pintér Attila idén már találkozott a játékosaival – Mezőkövesden is megkezdődött a téli felkészülés (Fotó:<a href="https://www.facebook.com/mezokovesdzsory/photos/pcb.1844702465695319/1844702089028690/"> Mezőkövesd Zsóry</a>)
A Mezőkövesd NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője, Pintér Attila megerősítené együttesét, ám elmondása szerint hiába szeretne magyar játékosokat átigazolni, ha azok nem engednek a fizetési igényeikből.

 

Munkához látott a Mezőkövesd Zsóry, amelynek tagjai hétfőn és kedden orvosi vizsgálatokon is részt vesznek. A Pintér Attila vezette szakmai stáb három edzőmérkőzést tervez, a csapat többek között a Diósgyőri VTK-val is összeméri az erejét. Csatlakozik a felkészüléshez néhány próbajátékos, Hagyacki József ügyvezető azonban nem akarta őket megnevezni, mondván: még tartanak az egyeztetések. Az azonban már eldőlt, hogy a mezőkövesdiek végig hazai környezetben készülnek a folytatásra.

Spanyolországban a Fradi, Horvátországban a Fehérvár – NB I-es felkészülési körkép

„Itt minden feltétel adva van – mondta hétfőn Pintér Attila vezetőedző. – Az egészségügyi vészhelyzetben amúgy sem fordult meg a fejemben, hogy külföldre utazzunk. Vigyáznunk kell a játékosainkra. Ugyanazt a munkát kell folytatnunk, amelyet elkezdtünk, és az a tervünk, hogy középcsapattá váljunk.”

A mezőkövesdiek szeretnék támadókkal megerősíteni a keretüket, hiszen az ősszel többször hadilábon álltak a gólszerzéssel.

„Nem csupán a center pozícióba szeretnénk futballistákat átigazolni – jelentette ki a szakvezető. – Minden poszton két azonos képességű labdarúgóra van szükségünk, és mivel a saját utánpótlásunkból nem tudjuk feltölteni a keretünket, bevásárlásokat tervezünk. Olyan kaliberű futballistákat próbálunk meg átigazolni, akik jó nevű klubokban szerepeltek eddig, s nem titok, van köztük válogatott kerettag is. Viszont a magyar futballisták kicsit elrugaszkodtak a valóságtól, és nem akarnak engedni a fizetési igényeikből. Nekünk pedig figyelembe kell vennünk a költségvetésünket. Amikor Mezőkövesdre érkeztem, hangsúlyoztam, magyarosítani szeretném a csapatot. Az itthoni kínálat egy része viszont a megfizethetetlen kategóriába tartozik, külföldi labdarúgót reálisabb áron lehet megszerezni.”          

A Mezőkövesd január 23-án, Kisvárdán kezdi meg a tavaszi szezont.

A MEZŐKÖVESD ZSÓRY EDDIG ISMERT TÉLI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete
: január 4.
Felkészülési mérkőzések
Felkészülési mérkőzések
Január 9, 10.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Sajóbábonyi VSE (NB III)
Január 13, 13.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Dorogi FC (NB II)
Január 16.:Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
23 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
23 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 8:28

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25