Elismerés: Cseri Tamás az év embere Mezőkövesd városában

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.21. 20:19
null
Cseri Tamás (középen) Tállai Andrástól (jobbra) és Fekete Zoltántól vette át az Év Embere-díjat (Fotó: <a href="http://mezokovesd.hu/index.php?action=showart&amp;id=6654&amp;fbclid=IwAR0Rt2Pb-2Pl_qFPi6e6Eb_0x7a-2JTdxbiU-qb2LkiG0hCZtcZvo4P75IY">mezokovesd.hu</a>)
Cseri Tamást választották meg az év emberének 2020-ban Mezőkövesd városában. A 32 esztendős, kétszeres válogatott középpályás december 21-én vehette át a kitüntető díjat Tállai András miniszterhelyettestől, a Mezőkövesd Zsóry FC elnökétől, valamint dr. Fekete Zoltán polgármestertől – adta hírül a város honlapja.

 

Cseri Tamás 2017 nyarán Kisvárdáról igazolt Mezőkövesdre, ahol bemutatkozhatott az NB I-ben (idén októberben játszotta a 100. élvonalbeli meccsét), 2020 szeptemberében, az oroszok ellen pedig debütált a magyar válogatottban is (ő az első futballista, aki a Mezőkövesd játékosaként pályára léphetett a magyar nemzeti csapatban), azóta már kétszeres válogatottnak vallhatja magát.

„Mezőkövesd Önkormányzata Képviselő-testületének Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló rendelete értelmében „Év embere” kitüntető cím adományozható annak a személynek, aki az adományozás évében Mezőkövesd város érdekében a legkiemelkedőbb és legeredményesebb munkát végezte. Mezőkövesd Önkormányzatának Képviselő-testülete határozata alapján 2020. évben az Év embere kitüntető díjat Cseri Tamásnak, a Mezőkövesd Zsóry Futball Club labdarúgójának adományozta, ezzel elismerve a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgójaként végzett eredményes munkáját, mellyel öregbítette Mezőkövesd Város hírnevét” – fogalmaz a város honlapján megjelent hivatalos tájékoztató.

Cseri Tamás az előző idényben 38 tétmeccsen nyolc góllal és négy gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy Mezőkövesd története legjobb évadját zárva a 4. helyen végzett az NB I-ben és döntőbe jutott a Magyar Kupában.

„Nagyon szépen köszönöm, megtiszteltető, hogy ezt az elismerést megkaphattam – nyilatkozta a díj kapcsán Cseri Tamás. – Köszönöm a városvezetésnek, hogy gondoltak rám, valamint a családomnak, hogy mindig kitartottak mellettem. Külön szeretnék köszönetet mondani Tállai András elnök úrnak, aki nélkül nem állhatnék itt, mert ő volt az, aki 2017 nyarán bízott bennem és megadta a lehetőséget, hogy az NB I-ben is megmutassam magamat, mindig ott állt mellettem, végig éreztette azt, hogy bízik bennem. Nagyon örülök annak, hogy a válogatottban is sikerült bemutatkoznom, ezáltal Mezőkövesdet és a klubot képviselhettem. Bízok benne, hogy a jövő évi Európa-bajnokságon is szerepelhetek és ugyanúgy tovább öregbíthetem a város és a klub a hírnevét. Nagyon szépen köszönöm még egyszer az elismerést és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek.”

 

Legfrissebb hírek

Emődön megépülhet a Puhl Sándor Sportcsarnok

Minden más foci
2025.12.03. 21:11

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

A hajrában mentett meg egy pontot a Kövesd a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 14:52

Bevezették a klubigazgatói státuszt az NB II-es Mezőkövesdnél

Labdarúgó NB II
2025.11.22. 21:28

A DVTK szurkolói megkapják a jegyek felét a Barcika ellen

Labdarúgó NB I
2025.11.18. 08:35

Két fejes góllal a Mezőkövesdet is legyőzte a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:57
Ezek is érdekelhetik