DVTK: szerződést bontottak a ghánai játékossal – hivatalos

R. B.R. B.
2020.08.26. 13:13
null
Joachim Adukor egy év után távozott Diósgyőrből (Fotó: Tumbász Hédi)
Az NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, közös megegyezéssel szerződést bontott Joachim Adukorral, a csapat ghánai labdarúgójával.

A 27 esztendős futballista 2019 nyarán írt alá a DVTK-hoz, amelynek színeiben hét NB I-es mérkőzésen lépett pályára. A mostani idényben nem nevezték a csapat eddigi egyetlen tétmérkőzésére.

A dvtk.eu tájékoztatója szerint a középpályásként és védőként bevethető játékos közös megegyezéssel távozott Miskolcról.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Sztefan Drazsics (szerb, Csangcsun Jataj – Kína, szabadon igazolhatóként), Gheorghe Grozav (román, Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Hegedűs János (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Augusto Max (argentin, Volosz – Görögország)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Zsiga Máté
Kiszemeltek: –
Távozók: Joachim Adukor (ghánai, szabadon igazolható), Boros Gábor (Eger), Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda), Óvári Zsolt (Pécsi MFC), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák), Ternován Patrik (Tiszakécske), Tóth Barnabás (tiszakécskei kölcsön után Dorog, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bárdos Bence (Szolnoki MÁV, ismét kölcsönbe), Géringer Tamás (kazincbarcikai kölcsön után Balatonfüred), Orosz Marcell (Debreceni EAC), Zsolnai Richárd (budafoki kölcsön után FC Ajka)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Egerszegi Tamás (Paksi FC)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
10 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34