Ferencváros: NB II-es csapattal játszanak jövő kedden

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 11:43
Jövő kedden 17 órától felkészülési mérkőzést vív egymással a Ferencváros és a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata a szlovéniai Gornja Radgonában – olvasható az NB II-es klub hivatalos honlapján.

Az FTC pénteken elutazott az első ausztriai edzőtáborába, Bad Radkersburgba, de a Haladás elleni előkészületi meccsét nem itt, hanem a Mura folyó másik oldalán, a már Szlovénia területén lévő Gornja Radgonában vívja. A két település között kevesebb mint két kilométer a távolság, Szombathelytől pedig 128 kilométerre fekszik a szlovéniai kisváros.Gornja Radgonában vívja. A két település között kevesebb mint két kilométer a távolság, Szombathelytől pedig 128 kilométerre fekszik a szlovéniai kisváros.

A Ferencváros a hivatalos honlapján még nem számolt be a felkészülési programjáról, Orosz Pál vezérigazgató az M1-nek a hónap elején csak azt árulta el, hogy a csapat két ciklusban is Ausztriában készül az augusztus 15-i NB I-es rajtra, valamint a Bajnokok Ligája selejtezőjére.

A FERENCVÁROS ELINDULT AUSZTRIÁBA

Legfrissebb hírek

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
3 órája

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
20 órája

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35
Ezek is érdekelhetik