NB I: hosszabbított a kisvárdai „mindenes”

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.30. 15:36
null
Hej Viktor marad Kisvárdán (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést hosszabbított Hej Viktorral. A szabolcsi klub azt nem közölte, hogy a játékos hány évre kötelezte el magát.

Hej Viktor 2016-ban érkezett Kisvárdára, ahol alapember lett már az NB II-ben, majd a feljutást követően az NB I-ben is rendre játéklehetőséghez jutott. Az elmúlt két idényben 24 élvonalbeli bajnokin játszott, és ahogy a klub honlapja írja, szélső és belső védőként, védekező középpályásként és szélső középpályásként is bevethető.

„Örömmel maradok, Kisvárdán minden adott a csapat és személyesen az én további fejlődésemhez is – mondta a kontraktus aláírását követően Hej Viktor a klub honlapjának. – Az már a múlt, hogy voltak jól sikerült mérkőzéseim, minden erőmmel arra koncentrálok, hogy a jövőben is segíteni tudjam a csapatot, és olyan élményeket élhessek át, mint többször is a közelmúltban.”

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
15 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Videó: elszabadultak az indulatok a Nyíregyháza–Kisvárda bajnoki hajrájában

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 18:56

Májer Milán a megyei rangadó előtt: Nem bízhatjuk el magunkat

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:24

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 14:33

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

Az NB I-ben rutintalan játékosokban is bízik a Barcika és a ZTE

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:20
Ezek is érdekelhetik