NB I: Ha egy bokszoló gyáván megy be a ringbe… – Böde

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.05.29. 21:04
null
Böde Dániel az Újpest elleni közelmúltbeli felkészülési mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
Félelemnek nincs helye! – üzeni csapattársainak Böde Dániel, a paksiak válogatott labdarúgója, aki a zöld-fehérekkel a Fehérvár ellen kezdi meg az NB I-es hajrát szombat este.

 

„Jó a hangulatunk, a csütörtöki edzést követően volt egy kis közös beszélgetésünk is, ahol mindent átvettünk – idézi a paksi klubhonlap Böde Dánielt. – Egészen biztos tehát, hogy jó felfogásban és lelkiállapotban lépünk pályára. Mindenki tudja, mi a célunk, és ezért mit kell tennie. Meg kell oldanunk a feladatot! Én is csak azt mondhatom, amit csütörtökön vezetőedzőnk: félelemnek nincs helye. Ha egy bokszoló gyáván megy be a ringbe, egészen biztos, hogy kikap.”

A bennmaradásért harcoló zöld-fehérek csapatkapitánya szerint fontos, hogy töretlen önbizalommal vágjanak neki a bajnoki hajrának, mert csak úgy arathatnak sikereket.

„Fehérvár ide vagy oda, a hátralévő nyolc fordulóból egyik találkozónk sem lesz könnyű, ez fix – folytatta Böde. – Látható, mindenki megszenved az eredményekért, nekünk is azt kell tennünk. Egészen biztos, hogy senki sem fogja olcsón adni a bőrét, de mi sem a miénket. Végtelenül bízom benne, hogy mindenki egy irányba húzza a másikat, és kilencven perc elteltével mi örülhetünk majd.”

NB I, 2019–2020, 26. FORDULÓ
MÁJUS 29., PÉNTEK
HELYSZÍN
Kaposvár–ZTE FC 0–6
Kaposvár, Rákóczi Stadion
MÁJUS 30., SZOMBAT
16.55: Kisvárda–Újpest FCKisvárda,Várkerti Stadion
19.00: DVTK–Mezőkövesd
Miskolc, DVTK Stadion
21.05: Paks–Mol Fehérvár
Paks, Paksi FC Stadion
MÁJUS 31., VASÁRNAP
18.55: Bp. Honvéd–DVSC
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
21.05: Puskás Akadémia–FTC
Felcsút, Pancho Aréna
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Az összes mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 25 18 5 2 47–20 +27 59
2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Zalaegerszegi TE FC 26 8 7 11 40–37 +3 31
9. Debreceni VSC 25 9 3 13 37–46 –9 30
10. Újpest FC 25 8 5 12 31–38 –7 29
11. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 26 3 1 22 19–63 –44 10
Legfrissebb hírek

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

„Böde Dani igazi harcos!” – a Paks támadóját méltatta Orbán Viktor a Facebookon

Labdarúgó NB I
2025.06.07. 16:35

A mi Bödedanink – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 06:53

Böde Dániel: Egyszerűen csak élvezni akarom a futballt

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 06:52

Haraszti Zsolt: Ötvöst el kellett engedni, Szappanost mindenképp megtartanánk, Böde továbbra is kimagaslik az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 11:56

Pécsi Ármin kenterbe veri az NB I kapusait – íme, a mögöttünk hagyott idény egyéni legjei

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 09:34

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 09:10
Ezek is érdekelhetik