NB I: a kétszeres magyar válogatott támadó elkapta a koronavírust

Vágólapra másolva!
2020.05.13. 10:10
null
Nagy Dániel (jobbra) az első magyar labdarúgó, aki nyilatkozik arról, elkapta a vírust, de már tünetmentes (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
A teszt kimutatta, a Mezőkövesd kétszeres válogatott labdarúgója, Nagy Dániel elkapta a koronavírust, de a támadó immár tünetmentes.

 

Hétfőn Miskolcon terheléses vizsgálattal kezdett újra a Mezőkövesd Zsóry FC, kedden pedig speciális teszten estek át a játékosok. Az egyéni edzések idején is voltak vizsgálatok, amelyek kimutatták, Nagy Dánielt elérte a vírus, de azt is, hogy a támadó túl is jutott a nehezén.

„A bajnokság felfüggesztése előtt, az utolsó márciusi szombaton a Puskás Akadémia volt az ellenfél – emlékezett vissza a Nemzeti Sportnak a gól nélkül véget érő bajnokira Nagy Dániel.Az azt követő hét elején, nagyjából kedden éreztem, hogy rosszabb a közérzetem a szokottnál, erőtlen vagyok, és nem érzek illatokat. Később, ahogy egyre többet lehetett tudni a vírusról, olvastam, ez utóbbi az egyik jellemző tünet, de szerencsére nem voltam rosszul. Persze azonnal szóltam a klubomnál, mi a helyzet, az erőnléti edzővel egyeztettünk arról, mennyire kell módosítani az előre tervezett egyéni felkészülést, ám hamarosan jobban lettem, és újra érzem az illatokat is. Nem ért meglepetés, amikor az első teszt kimutatta, bennem volt a vírus, de hosszabb ideje tünetmentes vagyok.”

Maga a teszt nem a legkellemesebb élmény, tudhattuk meg Nagy Dánieltől, ő az első magyar labdarúgó, aki nyilatkozott arról, hogy elkapta a koronavírust. Az még hagyján, hogy a reggeli vizsgálatot megelőzően éjféltől nem szabad enni és inni, miként az ébredést követően sem, a fogmosást is kerülni kell.

„S még ez a legkisebb rossz, mert egy hosszú hurkapálcaszerű tárgyat felnyomnak az orrba, egészen magasan, és az nem kellemes érzés, mint ahogyan a garatba is lenyúlnak egy ilyen eszközzel. Ez a vizsgálat heti kétszer, ahogy az előírás szól, nem lesz a kedvence senkinek. Azonban fő az egészség, túl vagyok rajta, jó újra a pályán lenni, és szerdán kétszer hatvanperces edzőmérkőzést játszunk az MTK-val.”

A Mezőkövesdnek azonnal csúcsformára lesz szüksége, hiszen a Kuttor Attila edzette csapat jövő szombaton a Mol Fehérvár FC ellen Magyar Kupa-elődöntőt játszik.

Legfrissebb hírek

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Pontokat vesztett a Videoton, a Kövesdnek negyedóra foci is elég volt

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:47

Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 06:56

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54

Pályaválasztói jogot cserélt az Ajka és a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 08:29

Elmaradt két hazai piros lap a Vasas és a Mezőkövesd mérkőzésén? – videók

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:02

Hét gól a forduló rangadóján: a Vasas hazai pályán legyőzte a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 21:56
Ezek is érdekelhetik