MLSZ: nem halasztják el az MK-döntőt, hamarosan kezdődik a jegyárusítás

Vágólapra másolva!
2020.05.28. 11:59
null
Lehetnek nézők a Honvéd és a Mezőkövesd kupadöntőjén (Fotó: Mirkó István)
A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön ajánlást fogalmazott meg a kluboknak a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet kapcsán, miszerint május 28-tól ismét lehetnek nézők a szabadtéri sportrendezvényeken. A június 3-i Magyar Kupa-döntőre hamarosan megkezdődik a jegyárusítás.

Az mlsz.hu-n megjelent közleményben az áll, a mérkőzést szervező klub dönthet, él-e a kormányrendelet adta lehetőséggel – a rendeletben szereplő előírások betartása mellett.

A döntés értelmében már a következő NB I-es fordulóban kilátogathatnak a stadionokba a szurkolók. A Kaposvári Rákóczi a hivatalos Facebook-oldalán azt írta, beengedi a nézőket a pénteki, ZTE elleni meccsére, majd később a Puskás Akadémia is jelezte a honlapján, hogy a Ferencváros elleni összecsapásra a bérlettel rendelkező szurkolók bemehetnek a Pancho Arénába.

Ezt követően a Diósgyőr és a Paks jelentette be, hogy nézők előtt fogadja szombaton a Mezőkövesd, illetve a Mol Fehérvár együttesét.

Az MLSZ hangsúlyozta, a „sportzónába”, azaz a pálya közvetlen környezetébe továbbra is csak azok mehetnek be, akik részvétele nélkülözhetetlen a mérkőzésekhez és friss negatív koronavírusteszttel rendelkeznek.

A lelátókon minden negyedik széket foglalhatják el a nézők, egymás mögötti sorokban nem lehet ülni. A mérkőzések teljes időtartama alatt be kell tartani a legalább 1.5 méteres távolságot a közösségi területeken (például pénztárak, bejáratok, büfék, mellékhelyiségek).

A szövetség jelezte, a Magyar Kupa döntője az eredeti kiírásnak megfelelően június 3-án lesz, és hamarosan megkezdődik az online jegyértékesítés. A fináléba a Mezőkövesd és a Budapest Honvéd jutott be. Az összecsapás – amelynek a Puskás Aréna ad otthont – szerda este 20 órakor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti.

NB I
26. FORDULÓ

Május 29., péntek

20.00: Kaposvár–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Május 30., szombat
16.55:
Kisvárda–Újpest (Tv: M4 Sport)
19.00: Diósgyőr–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
21.05: Paks–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Május 31., vasárnap
18.55: Bp. Honvéd–Debrecen (Tv: M4 Sport)
21.05: Puskás Akadémia–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan a 2. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 14:36

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23

A Miskolcot és a PVSK-t kapta a Honvéd férficsapata a vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.08.06. 14:51

MAGYAR KUPA 2025–2026 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 10:41
Ezek is érdekelhetik