Koronavírus: a kormány engedélyezi az edzéseket, a zárt kapus meccsrendezést

P. K.P. K.
2020.04.30. 11:16
null
Zárt kapuk mögött folytatódhat a bajnokság (Fotó: Meder István)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón több, a sporthoz kapcsolódó kormányzati döntésről is beszámolt a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. Ezek részletezése később a Magyar Közlönyben is megjelent.

 

„Május 4-től a profi, amatőr és tömegsportban engedélyezzük az edzést és a zárt körű sporteseményeket” – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A miniszter azt is elmondta, a rendezvénykorlátok továbbra is érvényben maradnak, Magyarországon rendezvényeket augusztus 15-ig nem lehet tartani, ez jelen helyzetben valószínűleg azt is jelenti, hogy addig biztosan nem rendezhetnek szurkolók előtt mérkőzéseket.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a múlt héten közölte, ahhoz képest, hogy a kormány feloldja a koronavírus-járvány miatt meghozott tilalmakat, a rendelet megjelenésétől számított 20. nap utáni szerdán vagy szombaton újraindítja az UEFA nemzetközi sorozataira kvalifikáló bajnokságokat, köztük az NB I-et is. A csütörtöki, május 4-én életbe lépő bejelentés és a szövetség múlt heti közlése alapján akár már május 23-án folytatódhat a bajnokság, a folytatás időpontjáról az MLSZ elnökségének kell döntést hoznia.

A részletek a csütörtöki bejelentéssel kapcsolatban a Magyar Közlönyben az este megjelenő rendeletből derültek ki, többek között az is, hogy az egész ország területén lehetnek sportrendezvények.

A Magyar Labdarúgó-szövetséget kerestük az ügyben, de későbbre ígértek tájékoztatást.

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
Tegnap, 10:05

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41