NB I: Nem könnyű ez... – Bódog magára maradt egy hotelben

Vágólapra másolva!
2020.03.31. 12:08
null
Bódog Tamás a családtól távol is megőrizte optimizmusát (Fotó Meder István)
Bódog Tamás, a Kisvárda labdarúgócsapatának vezetőedzője a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében már nem tudott elutazni Németországba, hiányzik neki a családja, a kongó konditeremben tartja karban magát.

 

Akár a Ragyogás című filmben.

Ha valaki nem ismeri: Jack Nicholson nagyszerű alakítást nyújtott a Stephen King regényéből készült horrorklasszikusban, a színész szerepe szerint egy télire kiürült szálloda gondnoka lesz.

Az üres hotel most Bódog Tamásnak is ismerős: átmenetileg itt rendezkedett be, és ott ragadt, amikor a vírus átírta a hétköznapok forgatókönyvét. A vendégek távoztak, az alkalmazottakra sincs szükség, így az edző szinte mindennap egyedül van.

„Senkinek sem egyszerű helyzet ez – mondta a Nemzeti Sportnak Bódog Tamás. – Február ötödikén érkeztem, és az volt a terv, hogy a válogatott mérkőzése miatti bajnoki szünetben játszunk egy felkészülési mérkőzést a Debrecennel, azután elutazom Németországba a családomhoz. A feleségem ott él, a gyerekeim ott járnak iskolába, vagyis most, ugyebár, ők sem járnak... Épp az utazásom előtti napokban változott meg a helyzet. Nem könnyű ez... Ha tudnám, hogy pontosan hány nap, hét, hónap múlva láthatom őket, akkor könnyebb lenne talán, bármilyen hosszú az idő, ha közben lehet dolgozni, de a bizonytalanság miatt nehéz ezt feldolgozni. Nyilván beszélünk sokat, de azért az mégsem ugyanaz, egyedül vagyok itt, a szállodában.”

Amíg mozogni lehet, a szükséges élelmiszert be tudja szerezni a vezetőedző, és amikor kerestük, éppen a klub konditermében edzett, hogy fizikailag, amennyire lehet, rendben tartsa magát.

És a játékosok?

„Ahogy a többi klubnál, nálunk is megkapta mindenki az egyéni edzéstervet – mondta a Kisvárda vezetőedzője. – Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, van közös csevegőcsoportunk is, talán ilyenkor még nagyobb szükség van arra, hogy a futballista érezze, odafigyelünk rá, fontos a klub számára. Főleg a légiósok esetében igaz ez, akik nem mehettek haza. Gyorsan világossá vált, hogy a járvány terjedését miként lehet lassítani, ráadásul kiszámíthatatlanul változik a helyzet: ha az ukrán vagy román játékosunkat át is engedik a határon, mikor jöhet vissza?! Profik, meg kellett érteniük, hogy most nem okos döntés ide-oda utazgatni, és azért a többségnek itt a családja, a feleségükkel, gyerekeikkel együtt vannak – emiatt kicsit irigylem is őket –, úgy azért könnyebb elviselni a bezártságot.”

A futballról így kevesebb szó esik, pedig ha van csapat, amelynek rosszkor jött a bajnokság felfüggesztése, az a Kisvárda: a Bp. Honvéd ellen Budapesten aratott 5–1-es győzelem egyértelműen jelezte, Bódog Tamással jó irányba indult el a kiesés elől menekülő együttes.

„Nézők nélkül rendezték azt a mérkőzést, ami már elvesz a siker értékéből – mondta erre a vezetőedző. – Kár azon merengeni, hogy az Újpest elleni hazai meccsünkön mi lehettünk volna az esélyesek, a kispestiek elleni győzelem után önbizalommal telve léphettünk volna pályára. Mást jelent ma már a győzelem: a vírust, a betegséget kell legyőzni, elkerülni, az egészség megőrzése a legfontosabb. És reménykedünk, hogy mielőbb visszatér az élet a rendes kerékvágásba: addig lehet a meccseket visszanézni, elemezni, edzéstervet készíteni, az M4 Sport csatornán a kétezer-tizenhatos Eb eseményeit feleleveníteni – persze, jó lenne újra a pályán lenni, dolgozni, meccsre készülni.”

Bódog Tamás elmondta még: jófajta szabolcsi pálinkával köszöntötték a Honvéd legyőzése után, már csak a szervezet fertőtlenítése miatt is javasolt naponta egyszer tölteni egy pohárral.

Sohasem volt aktuálisabb: egészségünkre!

SZAKÁCSOK FŐSZEREPBEN
Bódog Tamás lánya, Gréta élelmezéstudományt tanul. A szakember elmondta, korábbi mainzi csapattársa, edzője, Jürgen Klopp révén a lánya kapcsolatba került a BL-címvédő Liverpool étkezési vezetőjével. A klub-vb megnyerése óta a világ legjobbjának számító egyesületnél minden játékosnak külön étrendet készítenek: nem ugyanaz az étel, nem ugyanaz a mennyiség kell mondjuk Virgil van Dijknek, mint Sadio Manénak – ami segít az egyiknek, árthat a másiknak. Az alapos vizsgálat után személyre szabott menüt készítenek a futballistáknak. Sok helyen már az is nagy szó, ha az edzés után két- vagy háromféle ételből választanak a játékosok, de Liverpoolban túlléptek ezen. A klub a korábban megszokottakhoz képest ezért sokkal több szakácsot alkalmaz, olyan sokféle különböző étel elkészítése szükséges, elmúlt az idő, amikor mindenki ugyanazt ette.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24

Jól sikerült Pinezits Máté élvonalbeli debütálása, az MTK győzött Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 16:55

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Francia szűrővel pótolta megsérülő játékosát a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 20:39

Új korszak kezdődhet Debrecenben, kulcsjátékos vált ki a Kisvárdából

Labdarúgó NB I
2026.01.22. 18:12
Ezek is érdekelhetik