Koronavírus: a futsal is megsínyli a járvány terjedését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.16. 18:23
A nagypályás labdarúgás mellett a futsal is megsínyli a koronavírus terjedését.

Szombaton – az iskolabezárás bejelentését követően – a hazai egyesületek egymás után jelentették be, hogy felfüggesztik az utánpótlásedzéseket. Mivel a hétvégén úgy tűnt, zárt kapuk mögött folytatódik a felnőttbajnokság, az első csapatok a legtöbb helyen edzésben maradtak.

„A múlt héten óráról órára változott a helyzet – mondta lapunknak Pálmay Tamás, a Haladás VSE futsalcsapatának szakágvezetője. – Klubunk szombaton közleményt adott ki, amelyben az állt, hogy az iskolák bezárásával egyidejűleg az utánpótlásedzéseket is szüneteltetjük. A felnőttcsapatnak szombat délelőtt is volt edzése, mert a bajnokság vasárnap este még nem volt felfüggesztve, s akkor úgy készültünk, hogy most pénteken bajnoki vár ránk a Ferencváros ellen. Ennek megfelelően szigorított feltételekkel készültünk, korlátoztuk a csapat mozgásterét, a játékosok a lehető legkevesebbet találkoztak egymással, a videoelemzéseket is szüneteltettük. Akadt, aki edzésfelszerelésben érkezett, a a gyakorlás után egyből távozott.”

Hétvégén még úgy tűnt, zárt kapuk mögött folytatódik a bajnokság, erre a klub is igyekezett felkészülni.

„Egyre többen látogattak ki a hazai mérkőzéseinkre, ezért élő streames közvetítéssel készültünk, hogy szurkolóink a zárt kapuk ellenére is láthassák a bajnokit – folytatta a szakágvezető. – A jegybevétel nem annyira jelentős, viszonylag kicsi a csarnok is, az egyesületi tagok bérletet kapnak, nem olyan összegről beszélünk, ami megrengetné a szakosztályt egy felfüggesztett bajnokság esetében. Némi túlzással mondhatom, a rendezés nagyságrendileg ugyanannyi kiadást jelent, mint amennyi bevételünk a találkozóból származik. A biztonsági személyzet megfizetésére, a hangosításra zárt kapuknál nincs szükség, ezért nem kellett volna nagy kieséssel számolnunk.”

Nos, végül a zárt kapus mérkőzések sem kerülnek megrendezésre, a Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis hétfőn valamennyi versenysorozatát felfüggesztette, így a futsal NB I-et is. Mivel a magyar élvonalban rengeteg a külföldi, illetve a magyar válogatott játékos, s profi szerződéssel rendelkeznek, egyelőre bizonytalan, a klubok hogyan próbálják átvészelni az átmeneti időszakot.

Legfrissebb hírek

Suscsák Máté és Vámosi Georgina lettek az év futsalosai

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:15

A magyar női futsalválogatott ötödik lett a horvátországi felkészülési tornán

Magyar válogatott
2026.06.21. 15:42

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 15:14

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 21:06

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 21:37

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 20:07

Fordított az Újpest, megőrizte pályaelőnyét a Nyíregyházával szemben a futsal NB I döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 20:38

Futsal NB I: kiütéses sikerrel egyenlített a döntős párharcban a Nyíregyháza az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 22:09
Ezek is érdekelhetik