Puskás Akadémia: aláírt a gólerős cseh középpályás

2020.01.03. 17:46
null
Plsek (jobbra) is aláírt a PAFC-hoz (Fotó: pfla.hu)
A korábbi sajtóhírnek megfelelően a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémiában folytatja pályafutását Jakub Plsek. A Sigma Olomoucból érkező 26 éves cseh középpályás két és fél éves szerződést írt alá.

 

A támadóként is bevethető Plsek a jelenlegi idényben 20 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és hét gólt szerzett a cseh élvonalban. A Puskás Akadémia keretében David Vanecek személyeben eddig is volt egy cseh játékos.

„Egész eddigi pályafutásomat nevelőegyesületemnél, az Olomoucnál töltöttem, új kihívásokra vágytam, új fejezetet akartam nyitni a karrieremben – úgy éreztem, most megérett a helyzet a váltásra. A Puskás Akadémia már fél évvel ezelőtt is érdeklődött irántam, ám akkor a Sigma nem fogadta el az ajánlatot. Most azonban itt vagyok, és nagyon boldog vagyok, hiszen ambiciózus, jó csapathoz igazoltam, ahol a környezet és a körülmények is lenyűgözőek. Leginkább a középpályán érzem jól magam, kedvelem a kombinatív futballt, szeretem kivenni a részem a támadásokból és a védekezésből is” – nyilatkozta Plsek a pfla.hu-nak a szerződés aláírása után.

A PAFC ma már bejelentett egy másik igazolást: az ukrán Artem Favorov szintén két és fél éves szerződést kötött.

Legfrissebb hírek

A cseh és a lengyel ligára is érdemes figyelnie Marco Rossinak

Légiósok
2026.03.13. 07:05

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 18:07

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 09:55
Ezek is érdekelhetik