Paks: kölcsönvették a Mezőkövesd támadóját – hivatalos

H. D.H. D.
2020.01.27. 15:57
null
Sajbán Máté kölcsönben a paksiaknál folytatja (Fotó: paksifc.hu)
A Paks és a Mezőkövesd is a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a kövesdiek 24 éves támadója, Sajbán Máté 2020 nyaráig a tolnai csapatnál szerepel kölcsönben.

 

„Szeretnék segíteni a csapat támadójátékán, egyúttal növelni az NB I-es mérkőzéseim számát, ezáltal pedig egészen biztos, hogy a tapasztalatom is gyarapszik majd. Bizakodóan érkeztem, tetszik a környezet és az épülő stadion is, jó hangulattal csatlakozom a kerethez. A meccsterhelésben még előre kell lépnem, de minden erőmmel azon leszek, hogy mihamarabb bevethető legyek” – mondta Sajbán Máté a paksifc.hu-nak.

Sajbán Máté a 2019–2020-as idény első felében hét első osztályú bajnokin egy, három Magyar-Kupa-mérkőzésen három gólt szerzett a Mezőkövesdben.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők:Guzmics Richárd(Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Marin Jurina(bosnyák-horvát,Celik Zenica – Bosznia-Hercegovina, legutóbb kölcsönben Shkupi – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők: Dino Besirovic
(bosnyák, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Novák Csanád(Haladás)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:Bertus Lajos(Paks),Dombó Dávid(Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Molnár Gábor(DVTK),Sajbán Miklós(Budaörs)
Kölcsönbe távozók:
Sajbán Máté(Paks)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Arcjom Kancavi(fehérorosz, Dnyapro Mahiljov – Fehéroroszország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Novák Csanád

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:Bertus Lajos(Mezőkövesd),Szakály Dénes(BFC Siófok),Szélpál Norbert(Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők: Sajbán Máté (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérők: Simon Márk(ETO FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:Kálnoki-Kis Dávid(Bp. Honvéd),Molnár Gábor(Mezőkövesd)
Távozók:
Cseke Benjamin (MTK, kölcsön után végleg),Remili Mohamed(BFC Siófok),Simon Ádám(ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók:Egerszegi Tamás(Honvéd után DVTK)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Fejes András(érdeklődik iránta: Bp. Honvéd, ETO FC Győr)

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50