Paks: „Az Üllői úton csak nyerhetünk”

MTI MTIMTI MTI
2020.01.23. 20:24
Minél előbb szeretné biztosítani bennmaradását a labdarúgó NB I-ben a Paksi FC – mondta a klub vezetőedzője az egyesület csütörtöki, idényindító sajtótájékoztatóján, Pakson.

Osztermájer Gábor hozzátette: hasznos volt a január 8. és 18. között a törökországi Belekben tartott edzőtábor, ahol nívós orosz, azeri és román ellenfelekkel játszott a csapat.

„Minőségi játékot tudtunk bemutatni, előre tudtunk lépni mentálisan is” – jegyezte meg.

A szakvezető azt mondta, sokat vár az új igazolásoktól, a Paksra visszatérő két támadó középpályástól, Bertus Lajostól és Szakály Dénestől, illetve a Békéscsabáról Paksra igazolt belső védőtől, Szélpál Norberttől. Szakályról megemlítette, tőle várja azt, hogy „fazont szabjon" a csapatnak.

Kérdésre válaszolva elmondta: a beleki táborban gyakorolták az előző bajnoki fordulóban a Mezőkövesd ellen 1–0-ra megnyert meccsen látott ötvédős játékrendszert, illetve a támadó felfogású játékrendszert is.

„Maradunk a kétékes játéknál, mindkét csatárnak ez fekszik, és a keret is erre alkalmas” – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy fejlődést vár a csapattól, amelynek nagy koncentrációra és egységre lesz szüksége a tavaszi idényben.

Az idei első fordulóban szombaton az FTC ellen lép pályára a Paks. Az idegenbeli meccsről a tréner azt mondta, arra biztatja a futballistáit, hogy stresszmentesen játsszanak, hiszen „az Üllői úton csak nyerhetünk”.

„Bízom abban, hogy motiváltak lesznek a játékosaim, és kevés hibával lehozzák a mérkőzést” – fűzte hozzá. Az edző sérülés miatt nem számíthat Hahn Jánosra, Bartha Lászlóra és Haraszti Zsoltra.

„Vesztenivalónk nincs, nyugodtan játszhatunk, így mentünk Fehérvárra is” – utalt Böde Dániel csapatkapitány a paksiaknak a Mol Fehérvár FC ellen decemberben elért 2–0-s győzelmére.

Bognár Péter szakosztályelnök többek között megemlítette: reméli, hogy tavasszal már a teljesen kész „paksi katlanban” fogadhatják ellenfeleiket. Balog Judit, a klub ügyvezetője közölte, hogy a kivitelező ígérete szerint március végére elkészül az új paksi stadion.

A Paks az OTP Bank Ligában a 10. helyen áll, a Magyar Kupában pedig a harmadosztályú PMFC-vel találkozik a nyolcaddöntőbe jutásért. Utóbbi sorozatban alapelvárás a tolnai klubnál a következő körbe kerülés, de azután is minél tovább szeretnének versenyben maradni.

Legfrissebb hírek

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
19 órája

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30

A Fradi 2006-os száműzetése – miért és hogyan zárták ki a klubot az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 19:14

Férfi vízilabda BL: gond nélkül verte a Zágrábban eddig veretlen Mladostot a Fradi

Vízilabda
2026.04.01. 21:45

Simon Petrát dicsérte az FTC norvég beállója a Dortmund elleni párharc után

Kézilabda
2026.03.31. 10:09

Lang Ádám: Mintha színpadra lépnénk a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:06
Ezek is érdekelhetik