Mezőkövesd: Kuttor Attila személye fontos volt nekem – Guzmics

SOMOGYI ZSOLT (Belek)SOMOGYI ZSOLT (Belek)
2020.01.09. 09:01
null
Guzmics Richárd márkás ellenféllel szemben mutatkozhatott be
A Mezőkövesdben szerdán a Besiktas elleni felkészülési mérkőzésen bemutatkozó Guzmics Richárd a Nemzeti Sportnak elmondta, várta, hogy pályára léphesse, és azt is, hogy együtt dolgozzon korábbi csapattársával, a kövesdieket vezetőedzőként irányító Kuttor Attilával.

A 27-szeres magyar válogatott Guzmics Richárd még az ősszel aláírt a borsodiakhoz, ám csak most csatlakozhatott, miután 2019 utolsó napján lejárt a pozsonyi Slovannal kötött szerződése.

„Jó volt újra pályán lenni – mondta a Nemzeti Sportnak Belekben Guzmics Richárd. Még akkor is, ha az ősszel a Slovan második csapatában játszottam a másodosztályban. Persze miután eldőlt, hogy nem maradok ott, vártam ezt az időszakot. Hogy mi döntött? Kuttor Attila személye fontos volt nekem, a Haladásban futballoztunk együtt, és azóta látom: edzőként is ugyanúgy szívvel-lélekkel dolgozik, mint futballistaként. Pörgős, kemény edzések vannak, és ez jó, mert bár edzettem, próbáltam szinten tartani magam, ez azért más. Érzem, hogy nemsokára tökéletes erőállapotban leszek. Örülök, hogy már január végén bajnoki mérkőzéseket rendeznek, szeretnénk minél jobb teljesítménnyel a Mezőkövesd hasznára válni. Vannak még terveim, céljaim, a válogatott kerettagságról sem mondtam le, azért dolgozom, hogy az NB I-ben olyan színvonalon futballozzak, hogy ismét meghívjanak.”

Kuttor Attila a szerdai mérkőzésről és a felkészülésről beszélt.

„Kissé átalakult a keret, de természetesen a megkezdett úton mennénk tovább. Más edzéstervet igényel, hogy március helyett már januárban bajnoki mérkőzés lesz, ezért csak egy hétre érkeztünk Törökországba. Megtisztelőnek tartom, hogy egy ilyen híres klub, mint a Besiktas, minket kért fel a bajnoki főpróbájára” – mondta Kuttor Attila.

És még egy hír: a szombatra tervezett két edzőmeccs közül az egyiket lemondta az iráni ellenfél, Koman Vladimir csapata, a Sepahan el sem utazott Belekbe a feszült politikai helyzet miatt.

A MEZŐKÖVESD ZSÓRY TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:
január 3.
Edzőtábor:január 5–12., Törökország

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 8., szerda: Mezőkövesd–Besiktas (török I. o.) 0–2
További mérkőzés az edzőtáborban, majd...
Január 18., szombat:
Mezőkövesd–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovák I. o.)
Január 18., szombat: Mezőkövesd–Dorogi FC (NB II)

 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
12 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
12 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18