Mezőkövesd: bosnyák válogatott középpályás érkezett

Vágólapra másolva!
2020.01.03. 17:33
null
Besirovic csatlakozott Kuttor Attila csapatához (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos honlapján közölte, hogy fél évre kölcsönvette a Hajduk Splittől a kétszeres bosnyák válogatott védekező középpályást, Dino Besirovicot, így Guzmics Richárd mellett ő is megkezdte a csapattal a közös munkát a téli felkészülés első napján.

 

Dino Besirovic 1994. január 31-én született a portugáliai Viseu városkájában – ahol a korábbi Videoton-edző, Paulo Sousa és a jelenleg az Atlético Madridnál szereplő ifjú csillag, Joao Félix is –, ott kezdte meg futballpályafutását, és 2015-ig ott is szerepelt.

Ekkor igazolt Boszniába, a Radnik Bijeljina csapatához, amellyel 2016-ban megnyerte a Bosnyák Kupát, s 2018 januárjában bemutatkozhatott hazája válogatottjában. 2018 nyarán a Hajduk Splithez igazolt, ám augusztus elején súlyos térdsérülést szenvedett, s fél évig nem is játszott, majd felépülése után a Hajduk másodosztályban szereplő második csapatában lépett pályára. Tavaly nyáron tért vissza az első csapatba, ám mindössze négy tétmeccsen kapott szerepet az ősszel.

Besirovicot kölcsönbe szerezte meg a Mezőkövesd, és a matyóföldieknek a kölcsönszerződés lejártakor vételi opciójuk lesz a védekező középpályásként bevethető játékosra – számolt be róla a mezokovesdzsory.hu.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Guzmics Richárd (Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Dino Besirovic
(bosnyák, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
18 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
20 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33
Ezek is érdekelhetik