DVTK: az új kapust már öt éve lenyűgözte a Diósgyőr

I. SZ.I. SZ.
2019.07.26. 11:07
null
Braniszlav Danilovics jövő vasárnap játszhatja első bajnokiját a DVTK-ban (Fotó: <a href="http://www.dvtk.eu/18309-Minden_masodpercben_a_szaz_szazalekra_torekszem-cikk-labdarugas" target="_blank">dvtk.eu</a>)
Az öt évvel ezelőtti első NB I-es élményét idézte fel a Braniszlav Danilovics, a DVTK új kapusa, aki a Puskás Akadémiától szerződött Miskolcra.

 

„Amióta Magyarországra, a Puskás Akadémiához szerződtem, játékosként és emberileg is sokat fejlődtem – mondta a 31 éves Danilovics a klub honlapjának adott interjúban. – Az első meccsem, amelyre neveztek, éppen a DVTK elleni volt, még a régi miskolci stadionban. Akkor mondta nekem az egyik csapattársam, hogy nézzem meg, ez a legjobb szurkolótábor Magyarországon. Ehhez kétség sem fért, mind a három lelátó tele volt piros-fehér sálakkal, mindenki énekelt.”

Danilovics 2014 nyarán került Felcsútra, majd kölcsönben játszott a Vidinél és Debrecenben is.

„Sokat tanultam és sok sztorit hallottam Disztl Pétertől, védtem a Bajnokok Ligája selejtezőjében, mindig igyekeztem a legjobbamat nyújtani – mondta Danilovics. – A Diósgyőr az elmúlt években a kiesés ellen harcolt, de most több van a csapatban, a város és a szurkolók is többet érdemelnek. Azért dolgozunk, hogy a meccsnapon hét-, nyolc- vagy akár tízezer ember előtt játszhassunk, és sikeresek legyünk.”

A DVTK augusztus 4-én a Honvéd ellen kezdi meg bajnoki idényét.

NB I, 2019–2020

1. FORDULÓ
Augusztus 3., szombat

19.30: Kisvárda Master Good–Paksi FC
19.30:
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE
19.30: Újpest FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)
Augusztus 4., vasárnap
18.00: Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd
18.00: Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC
Későbbi időpontban
Ferencvárosi TC–Debreceni VSC
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2026.09.26. 10:45

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44