Paks: Böde biztos volt benne, hogy egy nap visszatér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.18. 14:40
null
Egy paksi Böde-gól után (Fotó: paksifc.hu)
A nyári NB I-es átigazolási időszak egyik slágertémája – eddig – Böde Dániel ferencvárosi távozása volt: a válogatott csatár hét év után tért vissza Paksra, s ez alkalomból régi-új klubjának hivatalos honlapja szólaltatta meg.

 

Böde egyebek mellett felidézte első NB I-es gólját, amelyet a Paksi FC színeiben szerzett, s a klubnál töltött első időszakáról is megemlékezett.

„(Első gólomat) a Vasasnak lőttem, hogy pontosan mikor, azt már nem tudom, de ha jól emlékszem, bal lábbal és a stadionunk vendégkapujába. Rengeteg szép paksi emlékem van. A bajnoki ezüstérmünk és a Ligakupa-győzelmünk gyönyörű volt, de persze hosszasan sorolhatnék sok mindent, hiszen utánpótlástól kezdve az NB II-n át egészen az első osztályú bemutatkozásomig itt jártam mindazt végig, ami ahhoz kellett, hogy elérjem, ahol most tartok. Most abban bízom, hogy a jövőben is hasonló sikereket abszolválunk majd, mint anno” – mondta Böde a klub honlapjának, s elárulta azt is, pontosan tudta, hogy lesz ő még a paksiak játékosa, noha más csapatok is érdeklődtek szolgálatai iránt.

„Biztos volt, hogy egyszer hazatérek, csak az nem, hogy pontosan mikor. Ez az idő most jött el. Voltak kérőim, de nem vagyok az a nagy vándorló típus, valamint úgymond »komolyabb« ajánlatokat is kaptam, de engem nem ez motivál. Számomra tényleg csak a Paksi FC és az FTC létezik. Most már ebben a sorrendben” – fogalmazott a 25-szörös magyar válogatott támadó, s elmondta, reméli, hogy a csapat ismét olyan magasságokban szárnyal majd, mint hét évvel korábban.

„Bízom benne, hogy hasonló útra térünk vissza a csapattal, mint ahol akkor voltunk, amikor eligazoltam. Már a régi társakkal is beszélgettem, és úgy gondolom, az Ő nevükben is mondhatom, mindenki rendkívül motivált lesz a következő szezonban” – tette hozzá a támadó.

Legfrissebb hírek

Mesterlövészek nyomdokaiba léphet Szalai József

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 14:11

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 11:47

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
2026.07.25. 08:24

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
2026.07.24. 23:19

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
2026.07.24. 07:31

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 21:37

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 11:47

Itt a Paks bejelentése, eldőlt Böde Dániel jövője!

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 12:45