Fehérvár: Zsóri Dániel már megfelelt az orvosi vizsgálatokon

2019.06.25. 08:28
null
Zsóri Dániel hamarosan Fehérvárra szerződhet, de az új idényben is a Lokiban játszhat (Fotó: Kovács Anikó)
Ahogyan azt a Nemzeti Sport korábban már jelezte, közel áll a Mol Fehérvár FC a 18 éves, debreceni Zsóri Dániel szerződtetéséhez – a héten be is jelenthetik az átigazolást.

 

A DVSC csatára a múlt héten megfelelt az orvosi vizsgálatokon, s a papírok előkészítése után a héten hivatalosan is bejelenthetik az érkezését.

Zsórival a következő idényben még nem számolhat a fehérváriak szakmai stábja, a támadó ugyanis kölcsönjátékosként legalább egy évig Debrecenben marad.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (Soroksár), Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben FTC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Réti Patrik (?, BFC Siófok), Sós Bence (?, PAFC), Szabó Bence (?, DVTK), Tóth Bence (?, Vasas FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Funsho Bamgboye (nigériai, Haladás), Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Halmai Ádám (Haladás, próbajáték), Viszar Muszliu (északmacedón, Shkëndija – Észak-Macedónia), Nyári Patrik (Haladás, próbajáték), Rus Adrián (romániai, PAFC, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia), Pascal Struijk (holland, Leeds United – Anglia), Zsóri Dániel (DVSC)
Távozók: Bévárdi Zsombor (Vasas-kölcsön után DVSC), Joan Campins (spanyol, lejár a szerződése), Hársfalvi András (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elvir Hadzic
(bosnyák), Hangya Szilveszter (Bp. Honvéd)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bévárdi Zsombor
(Fehérvár, legutóbb kölcsönben: Vasas), Györgyi Arthur (FK Csíkszereda, szabadon igazolhatóként), Szécsi Márk (PAFC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kóródi Nándor (Balmazújváros), Danilo Szekulics (?, szerb, Alaskert – Örményország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Erik Cikos (szlovák, szabadon igazolható), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, szabadon igazolható), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, DVTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Albion Avdijaj (albán-svájci, Grasshoppers – Svájc)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Mészáros Norbert (lejár a szerződése), Varga Kevin (Lech Poznan – Lengyelország), Zsóri Dániel (Fehérvár FC)

Legfrissebb hírek

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

A válogatottjában dőlt ki hetekre a DVSC átlövője

Kézilabda
2026.03.09. 15:53

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40

Dzsudzsák szabadrúgásból betalált a 200. NB I-es meccsén, a DVSC három góllal nyert a KBSC ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 19:38

Erdélyi Benedek győztes meccsen szeretne védeni

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 09:15
Ezek is érdekelhetik