Vidi: a Fluminensét is megjáró kapust igazoltak – hivatalos

2019.05.21. 18:00
null
Kovács Dániel a fehérváriak színeiben mutatkozhat be az élvonalban (Fotó: molvidi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Vidi FC (július 1-től Mol Fehérvár FC) a hivatalos oldalán közölte, hogy szerződtette Kovács Dánielt a másodosztályú Soroksártól.

 

A 25 éves kapus szülővárosában, Gyulán kezdte pályafutását, majd a Békéscsabánál és a Vasas Kubala Akadémiánál eltöltött időszak után 2013-ban a brazil Fluminenséhez szerződött, amelynél az U20-as együttesben szerepelt. A 2014–2015-ös idényt már itthon, az akkor még élvonalbeli Kecskemétnél töltötte, de nem kapott lehetőséget az NB I-ben. Ezután következett sorrendben a ZTE, a Csákvár és a Soroksár, utóbbihoz 2017-ben igazolt. A nemrég véget ért idényben 36 bajnokin lépett pályára, alapembere volt a Magyar Kupa elődöntőjéig menetelő gárdának.

„Hatalmas megtiszteltetés és öröm számomra, hogy immár a székesfehérvári csapat játékosa lehetek. Nagyon várom már, hogy elkezdődjön a közös munka a csapattal. Nyilván szeretnék minél többet játszani, de tudom, hogy Székesfehérváron nem adják ajándékba a játékperceket, azért nagyon meg kell küzdeni, ráadásul kiváló riválisokkal. Bízom benne, hogy az előttünk álló időben minél több sikernek lehetek a részese a klubbal. Fiatal vagyok még, de idővel szeretnék húzóember lenni, ezért pedig nagyon keményen fogok dolgozni minden nap” – fogadkozott Kovács Dániel.

„Tudjuk, hogy Daninak több NB I-es ajánlata is volt, ő mégis bennünket választott, aminek nagyon örülünk. Remek idénye volt Soroksáron, ráadásul még nagyon komoly fejlődési potenciállal bír. A kapusaink amúgy is kiváló munkát végeznek és rendre nagyszerű teljesítményt nyújtanak, úgyhogy a fejlődése szempontjából is a legjobb döntést hozta. Mi olyan kapust kerestünk, aki megfelelő mentalitással, minőséggel és alázattal rendelkezik, Kovács Dániel személyében pedig rá is találtunk erre a játékosra” – mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Kovács Dániel a fehérváriak második nyári szerzeménye, korábban Ivan Petrjak írt alá a klubhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL VIDI FC-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (Soroksár), Ivan Petrjak (Sahtar Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Szabó Bence (Diósgyőri VTK), Sós Bence (Puskás Ferenc Akadémia FC), Réti Patrik (BFC Siófok), Tóth Bence (Vasas FC), Bévárdi Zsombor (Vasas FC), Bolla Bendegúz (ZTE FC)
A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
–

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46