Vidi: Sosem volt konkrét ajánlatom a Fraditól – Huszti a hazatérésről

Vágólapra másolva!
2019.04.19. 10:51
null
Huszti szerint nem volt konkrét ajánlata a Fraditól (Fotó: Tumbász Hédi)
Az M4 Sport Facebook-oldala a szombati FTC–Vidi rangadó előtt megosztott egy interjúrészletet, melyben a fehérváriak szélsője, Huszti Szabolcs beszélt arról, hogy miért nem korábbi klubjába, a Fradiba tért haza Kínából.

„Mindenki azt gondolta, amikor tavaly hazajöttem Kínából, hogy ha valahol itthon fogok játszani, akkor az biztos a Ferencvárosnál lesz – fogalmaz az M4 Sport videójában Huszti Szabolcs. – Megvan az oka, hogy miért nem alakult így, először is az, hogy sosem volt konkrét ajánlatom a Fraditól, ezt azért mondom el, mert sokan azt gondolták, hogy a pénz miatt jöttem a Vidihez, de én nem ültem le egy vezetővel sem tárgyalni a Fraditól. Ez egy pici adalék, aztán majd ha vége a karrieremnek, majd úgyis nyilatkozom erről többet. Meg mindenki mondta, hogy ingyen rehabilitáltam, satöbbi, szóval vannak olyan dolgok, amiket majd tisztába kell tennem, de egyelőre még nem jött el az ideje, most csak a Vidivel foglalkozom.”

A Huszti-ügyről egy éve Orosz Pál vezérigazgató nyilatkozott az NSO-nak az FTC részéről, aki akkor azt mondta, Huszti Szabolcs menedzserével egyeztettek, akitől elhangzott egy összeg, ami számukra vállalhatatlan volt.

A Husztival készített interjúból a molvidi.hu egy hosszabb részletet is közölt, ami itt olvasható.

NB I, 2018–2019, 29. FORDULÓ
ÁPRILIS 20., SZOMBATHELYSZÍN
17.00: Puskás Akadémia FC–MezőkövesdFelcsút, Pancho Aréna
17.00: Újpest FC–Bp. Honvéd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.00: MTK Budapest–KisvárdaBudapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
17.00: Diósgyőri VTK–Paksi FCMiskolc, DVTK Stadion
17.00: Debreceni VSC–Haladás Debrecen, Nagyerdei Stadion
19.30: Ferencváros–Mol Vidi FC Budapest, Groupama Aréna
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 20 4 4 61–20 +41 64
2. Mol Vidi FC 28 17 5 6 45–27 +18 56
3. Újpest FC 28 12 10 6 36–21 +15 46
4. Debreceni VSC 28 12 8 8 35–31 +4 44
5. Budapest Honvéd 28 11 7 10 33–29 +4 40
6. Mezőkövesd Zsóry FC 28 9 8 11 39–37 +2 35
7. MTK Budapest 28 10 4 14 39–45 –6 34
8. Paksi FC 28 7 11 10 29–40 –11 32
9. Puskás Akadémia FC 28 9 4 15 30–41 –11 31
10. Kisvárda 28 7 8 13 29–43 –14 29
11. Diósgyőri VTK 28 7 7 14 26–49 –23 28
12. Szombathelyi Haladás 28 7 4 17 26–45 –19 25
Legfrissebb hírek

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54
Ezek is érdekelhetik