Vidi: három helyen eltört a Dibusszal ütköző Scsepovics arca

Vágólapra másolva!
2019.04.03. 22:29
null
Marko Scsepovics a pályán maradt az ütközés után, ám végül le kellett cserélni (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport információja szerint súlyos sérülést szenvedett Marko Scsepovics, a Mol Vidi FC szerb támadója a Ferencváros ellen 2–0-ra megnyert Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágón.

Úgy tudjuk a meccs elején Dibusz Dénessel ütköző Scsepovics arca három helyen is eltörött, és valószínűleg műtétre is szüksége lesz.

Mint ismert, a találkozó 7. percében Anel Hadzic hosszú indítással remekül ugratta ki Scsepovicsot. A szerb támadó elfejelte a magasra felpattanó labdát, az egészen a tizenhatoson kívülre kifutó Dibusz pedig a fehérváriak futballistáját találta telibe, amiért Kassai Viktor játékvezető azonnal a piros lapot mutatta fel a Fradi kapusának. Az első fél óra végén le kellett cserélni Scsepovicsot.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ,VISSZAVÁGÓ

MOL VIDI FC–FERENCVÁROS 2–0 (0–0)
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó, 6202 néző. Vezette: Kassai Viktor (Ring György, Vígh-Tarsonyi Gergő)
MOL VIDI: Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira – Pátkai, Elek Á. (Kovács I., 37.), Nikolov – A. Hadzic, Huszti (Milanov, 73.) – M. Scsepovics (A. Hodzic, 28.). Vezetőedző: Marko Nikolics
FERENCVÁROS: Dibusz – Petrjak, Frimpong, Dvali, Heister – Haratin, Leandro (Holczer, 9.) – Varga R. (Isael, 72.), Gorriarán (Szihnyevics, 55.), Nguen – Lanzafame. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Nikolov (58.), Milanov (82.)
Kiállítva: Dibusz ( 7.)
Továbbjutott:
a Mol Vidi FC, két győzelemmel, 4–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
36 perce

MK: Kecskemét–Újpest

Labdarúgó NB I
47 perce

Női kézilabda BL: CSM Bucuresti–Ferencváros

Kézilabda
1 órája

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
6 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
6 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
8 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
19 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
20 órája
Ezek is érdekelhetik