Újpest: Newcastle-játékosokkal ünnepelnek a Debrecen ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.26. 15:46
A lila-fehér együttes eddigi utolsó európai kupadöntőjére, az 1969-ben elvesztett VVK-fináléra emlékszik. Saját játékosaik mellett a Newcastle küldöttségét is vendégül látják a hétvégén a Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen.

„1969. A hazai bajnokság elsősége mellett még egy döntőről maradt emlékezetes, az Újpest eleddig utolsó nemzetközi fináléjáról, a Vásárvárosok kupája trófeájáért vívott csatáról. A serleg sorsa két találkozón dőlt el, az ellenfél az angol élvonalban szereplő Newcastle volt. Sajnos úgy hozta az élet, hogy a »szarkák« ünnepelhettek a végén, de így is roppant büszkék vagyunk legendáinkra, akik mindent megtettek a sikerért” – olvasható az Újpest hivatalos honlapján.

Az ünnepség részeként nemcsak a lila-fehérek akkori csapatának tagjait köszöntik, hanem a Newcastle küldöttségét is. Mint az angol klub honlapja beszámolt, Bob Moncur, Alan Foggon, John Craggs és Keith Dyson is Budapestre utazik a pályára lépők közül. Előbbi két játékos be is talált az 1969. június 11-ei magyarországi visszavágón.

VÁSÁRVÁROSOK KUPÁJA, 1969
DÖNTŐ
Első mérkőzés
Newcastle United–Újpesti Dózsa 3:0
(Moncur 63., 72., Scott 83.)
Visszavágó
Újpesti Dózsa–Newcastle United 2:3
(Bene 31., Göröcs 44., ill. Moncur 46., Arentoft 50., Foggon 74.)

Legfrissebb hírek

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

St James Park vagy St. James’ Park? BL-meccs helyett harmadosztályú bajnokin kötött ki a Barca-drukker

Angol labdarúgás
2026.03.11. 13:18

Nagyon nem ment a játék Newcastle-ben a Barcának, de Yamal 96. perces büntetőjével sikerült elkerülnie a vereséget

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Lamine Yamal bombaformájában várja a Newcastle elleni BL-csatát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 07:43

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Mi volt itt?! Két gólt is elvett a Burnley-től a VAR, hétgólos meccsen nyert a Brentford

Angol labdarúgás
2026.02.28. 18:13
Ezek is érdekelhetik