Puskás Akadémia: értékes tapasztalatokkal gazdagodtak Madridban

Vágólapra másolva!
2019.03.08. 13:13
null
Eredményes volt a Puskás Akadémia madridi látogatása (Fotó: pfla.hu)
Mint megírtuk, a Puskás Akadémia ificsapata felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a Real Madrid korosztályos együttesét. A királyi klub valdebebasi edzőközpontjában a felcsútiak fiataljai mellett a magyar klub szakemberei is értékes tapasztalatokkal gazdagodtak.

 

Tavaly októberben a PFLA igazgatója, Takács Mihály és Papp Bence nemzetközi igazgató folytatott tárgyalásokat Emilio Butraguenóval, a Real Madrid nemzetközi kapcsolatokért felelős főnökével: a felek ekkor állapodtak meg arról, hogy a királyiak az U19-es csapat szokásos madridi túrája alkalmával négy területen betekintést engednek a náluk folyó munkába.

A Puskás Akadémia hivatalos oldalán olvasható beszámoló szerint az edzéslátogatások mellett szakmai konzultációk színesítették a programot, emellett a szakemberek az erőnléti edzők, a fizioterapeuták és a korosztályos edzők munkájából is ízelítőt kaphattak a Valdebebasban töltött négy nap alatt, ráadásul az Atlético Madrid–Real Madrid ifi BL-mérkőzésre is eljutottak.

„A szakmai konzultáció során megszerzett tapasztalatainkból leszűrhettük, hogy a Puskás Akadémián 2014 óta folyó munka megállja a helyét bármely európai elit akadémiával való összevetésben, egyes területeken pedig a Real Madrid utánpótlásképzésével hasonló irányba haladunk. Mindez megerősített minket abban, hogy akadémiánk jó úton jár, és ezt nem kizárólag a keddi mérkőzés eredménye mondatja velünk” – összegezte a látogatást Papp Bence nemzetközi igazgató.

„Európa öt legerősebb bajnokságába a legtöbb játékos innen, Valdebebasból kerül, nekünk pedig lehetőségünk volt betekinteni abba napi szintű munkába, abba a struktúrába, azokba folyamatokba, amelyek mindezt lehetővé teszik – a legfiatalabb korosztályoktól kezdve egészen a Real Madrid Castilláig. Akadémiánk alapításától kezdve fennálló szakmai kapcsolatunk során talán most éreztük először, hogy olyan ajtók nyíltak ki előttünk, melyeket korábban csak távolról csodálhattunk.”

A teljes beszámolót elolvashatja a Puskás Akadémia hivatalos oldalán.

Legfrissebb hírek

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 09:37

Bozó volt a hős, a Puskás Akadémia tizenegyesekkel búcsúztatta a Brann Bergent az Ifjúsági Ligában

Minden más foci
2025.11.05. 18:35

Horváth Dávid: Olyan nyomás alatt voltunk az FTC-vel szemben, mintha nemzetközi meccsen lennénk

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 07:16

Sós Bence: Nem lenne baj, ha ezúttal is stabilan védekeznénk

Labdarúgó NB I
2025.11.01. 10:10

Három év után áll újra kiesésre a Diósgyőrben vendégeskedő Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 11:24

Lukács Dániel: Tessék, itt vagyok, ezért dolgoztam!

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 08:57

Egy bajnoki mérkőzésre tiltotta el Markgráf Ákost az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 13:22
Ezek is érdekelhetik