FTC: A fejlődés érezhető, készen állunk! – Rebrov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.25. 18:36
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros két 1–1-es döntetlent játszott a román Craiovával a csapatok pénteki felkészülési mérkőzésein. Íme, Szerhij Rebrov vezetőedző értékelése a második pénteki találkozó után!

„Érdekes volt számomra ez a meccs, örülök, hogy ilyen csapatokkal játszhattunk – idézi a fradi.hu az ukrán vezetőedzőt. – A második félidei teljesítményünk alapján többet érdemeltünk volna, nagyon fegyelmezettek voltunk. Lőttünk egy gólt, és mellette rengeteg lehetőséget teremtettünk. Sok játékos teljesítményével nagyon elégedett vagyok, természetesen követünk el hibákat, de az a fontos, hogyan reagálunk ezekre. Ez remek lezárása az edzőtábornak. Hatalmas jelentősége van annak, hogy a második félidőkben ne eresszünk le. Pontosan ez volt az érzésem a Craiova elleni mindkét mérkőzésen, mert hiába kaptunk gólt az első összecsapáson a második játékrészben, a mutatott futball képét tekintve előre tudtunk haladni. Az edzőtábor eredményei nem is számítanak, én csak azt nézem, mekkora utat jártunk be az első és az utolsó törökországi meccs között, a fejlődés pedig érezhető. Várjuk a szezonkezdetet, készen állunk rá!” „Érdekes volt számomra ez a meccs, örülök, hogy ilyen csapatokkal játszhattunk – idézi a fradi.hu az ukrán vezetőedzőt. – A második félidei teljesítményünk alapján többet érdemeltünk volna, nagyon fegyelmezettek voltunk. Lőttünk egy gólt, és mellette rengeteg lehetőséget teremtettünk. Sok játékos teljesítményével nagyon elégedett vagyok, természetesen követünk el hibákat, de az a fontos, hogyan reagálunk ezekre. Ez remek lezárása az edzőtábornak. Hatalmas jelentősége van annak, hogy a második félidőkben ne eresszünk le. Pontosan ez volt az érzésem a Craiova elleni mindkét mérkőzésen, mert hiába kaptunk gólt az első összecsapáson a második játékrészben, a mutatott futball képét tekintve előre tudtunk haladni. Az edzőtábor eredményei nem is számítanak, én csak azt nézem, mekkora utat jártunk be az első és az utolsó törökországi meccs között, a fejlődés pedig érezhető. Várjuk a szezonkezdetet, készen állunk rá!”

Legfrissebb hírek

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2026.09.23. 23:46

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

Felkészülés: a Bayern München legyőzte a Heidenheimet, de újra aggódhat Musialáért

Német labdarúgás
2026.08.18. 20:00

Női kosárválogatott: Varga Alíz és Dombai Réka is lemarad a vb-ről

Kosárlabda
2026.08.18. 14:31

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.08.16. 14:52