Vasas: Szanyó Károly elődje félt – „Ez kihatott a teljesítményünkre is”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.05. 08:42
A Debrecen kedden a Megyeri úton legyőzte a Vasast, és továbbjutott a Magyar Kupában. A találkozó előtt a pályára nem lépő Bévárdi Zsomborral és Bese Balázzsal, míg utána Hinora Kristóffal beszélgetett az NSO Tv stábja, nemcsak a mérkőzésről, hanem a nemrégen bekövetkező edzőváltásról is.

A többször is helyzetbe kerülő Hinora Kristóf csalódott volt, mert úgy érezte, megérdemelte volna a Vasas a továbbjutást.

„Többet birtokoltuk a labdát, több helyzetet is alakítottunk ki, ám sajnos kimaradtak, és a Debrecen ezt kihasználta. De nem vallottunk szégyent.”

Elárulta: egyetért azzal a szurkolói felvetéssel, hogy Szanyó Károly elődje, Kis Károly nem vívta ki magának a tiszteletet az öltözőben, videónkban arról is beszél, hogy miért.

Bese Balázs ezúttal nem volt a keret tagja, de elmondta: Szanyóval kezdte el a csapat azt játszani, ami benne rejlik, aminek meg is van az eredménye. A találkozót a szintén a lelátóról néző Bévárdi Zsombor szerint így még a feljutás sem elérhetetlen.

„Bízom a csapatban, most már olyan játékot fogunk játszani, amire a játékosok alkalmasak, úgyhogy bízom abban, hogy feljutó helyen fogunk állni. A szurkolók mögöttünk vannak, akkor is, amikor rosszul megy, ez ritka szerintem Magyarországon.”

A szurkolók a tisztelet hiányáról

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 3. FORDULÓ)
VASAS FC–DEBRECENI VSC 1–2 (0–1)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion, 400 néző. Vezette: Szőts Gergely (Varga Zsolt, Márkus Tamás)
VASAS:
Bősz – Szivacski, Talabér, Szilágyi Z., Hajdú (Borbély 57.) – Király B., Kovács M. – Hinora, Szatmári (Nagy Z. 84.), Murka (Réty 76.) – Balajti. Vezetőedző: Szanyó Károly
DVSC:
Kosicky – Kinyik, Pávkovics, Mészáros, Barna – Bódi, Jovanovics, Haris, Nagy K. (Szécsi M. 70.) – Takács (Avdijai 58.), Damásdi (Varga K. 58.). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Bódi (0–1)
a 45. , Király B. (1–1) a 61., Jovanovics (1–2) a 72. percben
Kiállítva:
Szilágyi Z. a 92. percben (második sárga lap után)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Pénzügyőr SE (NB III)–Puskás Akadémia FC 0–6
Szentlőrinc SE (NB III)–Kisvárda 1–4
III. Kerületi TVE (NB III)–Mezőkövesd Zsóry 0–6
Sajóbábony VSE (NB III)–Taksony (NB III) 0–1

Legfrissebb hírek

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
40 perce

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
7 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
22 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23