Honvéd: Hemingway 3 milliárd forintért adná el a klubot

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.09.24. 10:53
George F. Hemingway szerint hamarosan eredményt hirdetnek az Új Bozsik Stadion építésére kiírt pályázaton, a 2020–2021-es bajnokságot pedig már az új arénában kezdheti meg a Budapest Honvéd labdarúgócsapata.

Az élvonalbeli fővárosi futballklub tulajdonosa a Digi Sport hétfői Reggeli Start című adásában elmondta, hogy legkésőbb néhány héten belül kiderül, melyik cég építheti az Új Bozsik Stadiont, és a szombaton egész napos programmal elbúcsúztatott régi létesítmény bontásával még az idén elkezdődhetnek a munkálatok. Hemingway közölte, hogy az új aréna 8200 néző befogadására lesz alkalmas, s 2020 második felére már biztosan birtokba veheti a Budapest Honvéd. Az építkezés állami forrásból valósul meg, az üzletember tájékoztatása alapján a Bp. Honvédnak csupán a költségvetésben eredetileg nem szerepelt tételek, például gépek, traktorok beszerzéséhez kell 30 százalékos önrész biztosításával hozzájárulnia.

A klubtulajdonos beszélt még arról is, hogy David N'Gog és Hidi Patrik érkezésével már összeállt az NB I-ben jelenleg a második helyen álló együttes kerete, és további játékosokat nem kívánnak igazolni. Az interjúból kiderült az is, hogy még szeptemberben átadják a Bp. Honvéd új utánpótlásközpontját, valamint az, hogy az üzletember – bár szárnyra keltek ilyen hírek – még nem értékesítette az általa 10 millió euróra becsült értékű klubot, de nem zárta ki, hogy megfelelő ajánlat érkezése esetén ezt a jövőben megteszi.

Legfrissebb hírek

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Négygólos hazai győzelemmel feledtette az újonc elleni fiaskót az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 15:55

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05
Ezek is érdekelhetik